2024.10.12.

Begyűjtötte első győzelmét az Ipolyszög

Újra pont nélkül maradt a Bernecebaráti-Kemence.

Múlt vasárnap az Ipolyszögöt fogadta a Bernecebaráti-Kemence a vármegyei harmadosztály Észak-Nyugati-csoportjának negyedik fordulójában. Alaposan leforrázták ellenfelüket a pár perc elteltével betaláló vendégek, akik ráadásul az első negyedórát újabb góllal zárták. Nem csüggedtek a házigazdák, próbálkoztak, mindhiába. A szünethez közeledve tovább nőtt a különbség. A fordulás után is iparkodtak a hazaiak, jó darabig eredmény nélkül, csupán a hosszabbításban sikerült a szépítés, az akkor már egy piros lap miatt tíz főre olvadó másik oldallal szemben. Végül három egyes győzelemre tettek szert a szezonban először örvendő látogatók.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 4. forduló:

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)-Ipolyszögi SE 1-3 (0-3)

Vezette: Berendi T. Cs. (Somogyi M.)

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence): Esztergomi (Szabadkai, 46.) – Gláz, Nagy Sz., Tóth K., Fabi (Forgács, 30.) – Gáspár, Szilágyi (Sági, 86.), Pál L., Imre F. (Nagy I., 61.) – Oláh T. (Bálint T., 82.), Németh. Játékos-edző: Németh Krisztián.

Ipolyszögi SE: Tóth Z. – Selymes (Balla, 72.), Keresztes, Papp, Tóth G. – Gyurcsán, Horváth, Tóth Á., Jakus (Mestra, 46.) – Mátyás K., Muladi. Játékos-edző: Papp Ádám.

Sárga lap: Oláh T., Németh

Piros lap: Mátyás K. (74., Ipolyszögi SE)

Gól: Németh (91.), ill. Muladi (6.), Mátyás K. (15.), Selymes (36.)

Jók: Nagy Sz., Tóth K., Gáspár, Pál L., ill. az egész csapat

Németh Krisztián: – Nem mondhatnám azt, hogy rosszul játszottunk az első félidőben. Inkább azt tudom mondani az eddigi időszakra és erre a mérkőzésre is, hogy ami tavaly bement, idén minden kimarad. Az első félidőben kapufát rúgtunk, az ellenfél háromszor jutott el a kapunkig. A második gólt úgy kaptuk, hogy mi támadtunk, majd egy elvesztett labdát elrúgott az ellenfél játékosa, ami aztán odapattant eléjük egy szép blokk után, aztán kapásból bevágták… A harmadik gól szögletből esett, felugrott fejelni az emberük, pár éve már a futballpályán vagyok, láttam dolgokat, így mondhatom, azt sem tudta, merre van a kapu és a fejéről bepattant a labda a rövidbe… Erre nem nagyon lehet mit mondani… Mindezek ellenére, az első félidőben is volt helyzetünk, ami kimaradt, a szünet után pedig mindent egy lapra feltéve, mezőnyfölényben játszottunk. Eljutottunk ott is kapufáig, de csak a végén sikerült a szépítés. Nem marasztalhatok el senkit, mert tényleg megfelelőképpen csinálták a dolgukat a srácok. A hozzáállással sem volt probléma, sőt most még többet tettek érte. Valamiért nem jönnek az eredmények. Nem tudom, mi ennek az oka. Pedig nem felejtettek el focizni a fiúk. Ez most egy ilyen időszak, amit át kell vészelnünk. Nem tudok mást mondani a játékosoknak, csak azt, hogy fel a fejjel!  Ti megtesztek mindent. Nehéz ezt a sportot csatár nélkül játszani, de megpróbáljuk másra helyezni a hangsúlyt. Így is odaérünk a kapu elé, csak a végén valamiért nem tudunk megfelelően koncentrálni. Vagy belerúgjuk a kapusba vagy kapufát lövünk vagy kimarad. Ezen a mérkőzésen is végigvittük szépen az akciókat, de a befejezéssel probléma van. Gratulálok az Ipolyszögnek! A csapatomnak pedig nem szabad csüggedni, attól függetlenül, hogy nem jönnek az eredmények. Volt némi elkeseredettség, de átbeszéltük a dolgokat. Látszik, hogy kezdünk csapattá formálódni, mert ilyen szereplésnél derül ki, mennyire van együtt a társaság. Lehet, majd olyan ellenféllel szemben szakad meg ez a rossz széria, aki ellen nem is gondolnánk… 

Papp Ádám: – Gratulálok a csapatnak, mindenki dicséretet érdemel, aki pályára lépett! Nehéz mérkőzés volt, az utolsó húsz percet sajnos emberhátrányban fejeztük be. Ránk fért a győzelem, az előző mérkőzéseken nem értünk el szép eredményeket.

A bajnokság aktuális állása: