Névszponzora lett a Pásztónak
A Real Immo Sporttal kötött megállapodást a vármegyei első osztályú csapat. Pár nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy megerősítette játékoskeretét a …
A Real Immo Sporttal kötött megállapodást a vármegyei első osztályú csapat. Pár nappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy megerősítette játékoskeretét a …
Öt Nógrád vármegyei gárda volt érintett a sorozat nyitókörének sorsolásán. Weboldalunkon szöveges formában volt nyomon követhető a MOL Magyar Kupa …
Délelőtt tíz órától rendezik meg az országos főtábla nyitókörében esedékes párharcokat meghatározó ceremóniát. Mint azt korábban beharangoztuk, pénteken délelőtt tíz …
Pénteken kerül sor az országos főtábla nyitókörének sorsolására. Mint tudvalevő, régiónkból öt gárda lesz érintett a MOL Magyar Kupa első …
Már öt friss igazolásnál tart Szabó Gábor együttese. Mint ismert, július 1-én megkezdődött a soros átigazolási időszak. A hírek szerint …
A vármegyei első osztály küzdelmeit negyedik helyen befejező Pásztó edzője, Szabó Gábor a következő idényben már mindenképpen a dobogón zárna …
Hamar eldőlt a Bánk-DUSE sorsa. Szombaton a Bánk-DUSE-t fogadta a Pásztó a vármegyei élvonal utolsó, harmincadik körében. Nagyon bekezdtek a …
Rovatunkban a csapatok szakvezetői mondják el várakozásaikat az aktuális mérkőzések kapcsán. A tavaszi idényben is fut egy tippelgetős rovatunk a …
Csak felzárkózni tudott a hajrában a Szécsény. Szerdán a huszonharmadik fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltak be a vármegyei élvonalban. A Pásztónak …
A Pásztó Szécsényben vendégeskedett. Vármegyei I. osztály, a 23. fordulóból elhalasztott mérkőzés, szerda: Szécsény VSE-Pásztó SK 3-4