Elvárható sikerrel javított a Dejtár
Hét gólt ért el a Nógrádsáp-Legénd ellen Balga Ferenc brigádja. Vasárnap a Nógrádsáp-Legéndet fogadta a Dejtár a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának …
Hét gólt ért el a Nógrádsáp-Legénd ellen Balga Ferenc brigádja. Vasárnap a Nógrádsáp-Legéndet fogadta a Dejtár a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának …
Változatos küzdelem végén maradt alul a Dejtár. Szombaton Dejtáron volt jelenése a Szügy második számú csapatának a vármegyei harmadik vonal …
Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival. A tavaszi szezonban folytatjuk a korábban …
Emelt fővel kapott ki a Felsőpetény. Vasárnap egy, a tizenharmadik fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadta a Dejtár a Felsőpetényt a vármegyei …
Rovatunkban a csapatok szakvezetői mondják el várakozásaikat az aktuális mérkőzések kapcsán. A tavaszi idényben is fut majd egy tippelgetős rovatunk …
A Nőtincs ellen jutott öt gólig Balga Ferenc együttese. Szombaton a Nőtincset fogadta a Dejtár a vármegyei harmadik vonal nyugati-csoportjának …
Hiába vezetett már két góllal is a Dejtár. Vasárnap Rétságon vizitált a Dejtár a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának tizenhatodik körében. Villámgyors …
Nem termett babér a Kétbodonynak. Szombaton a Kétbodonyt fogadta a Dejtár a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának tizenötödik körében. Gyakorlatilag az első …
Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival. A tavaszi szezonban folytatjuk a korábban …
A Bernecebaráti-Kemence ellen gyűjtött pontokat Balga Ferenc társulata. Vasárnap a Bernecebaráti-Kemencénél vizitált a Dejtár a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának tizennegyedik fordulójában. …