2024.06.24.

Újabb sima sikert tett zsebre a Silver Tüzép-Karancslapujtő

Pont nélkül maradt a Szendehely.

Szombaton Szendehelyen járt a Silver Tüzép-Karancslapujtő a vármegyei élvonal huszonhatodik körében. Ahogy egy igazi esélyesnek illik, hamar betaláltak a vendégek, Pál Gergő volt eredményes. Ezt követően is maradtak lendületben a látogatók, majd az első etap derekán Szeles növelte övéi lépésfórját. Igyekeztek mindent megtenni a hazaiak, de a szépítés sem jött nekik össze. A második felvonás elején Banka Dávidnak köszönhetően újra megrezgették a hálót a ‘lapujtőiek, majd a hajrában Katona és Tóth Olivér is mattolta a másik oldal védelmét. Végül öt nullás sikert ért el Romhányi Tamás együttese.

Megyei I. osztály, 26. forduló:

Szendehely FC-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE 0-5 (0-2)

Szendehely, 100 néző. Vezette: Boda V. (Elischer M., Mravik B.)

Szendehely FC: Darázs (Boda, 81.) – Dancsó (Márkus, 68.), Németh D., Pápai, Bera (Hugyecz D., 46.) – Szép, Németh Á., Maczkó, Balogh M. – Jele (Veres, 81.), Szegvári. Vezetőedző: Kovács Imre.

Silver Tüzép Karancslapujtő KSE: Vida – Tóth O., Sándor A., Sulcz, Szeles – Romhányi (Kovács B., 35.), Híves (Zsély B., 76.) – Bonivárt, Banka D. (Rátóti, 72.), Pál G. – Katona. Játékos-edző: Romhányi Tamás.

Sárga lap: Banka D.

Gól: Pál G. (9.), Szeles (22.), Banka D. (55.), Katona (75.), Tóth O. (80.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Kovács Imre: – Először is, gratulálok az ellenfélnek! Úgy gondolom, hogy a játék minden elemében felülmúltak bennünket. Szégyenkeznivalónk nincsen, hisz az eddigi szereplésünk szerintem a várnál jobban sikerült. Az, hogy most ezen a mérkőzésen egy jobb erőállapotban lévő, jobb játékerőt képviselő, és más célokért küzdő ellenféllel szemben, ilyen arányban maradtunk, nem kudarcként élem meg, hanem tanulságként. Több sebből vérzünk, több sérült játékosunk van és hiányzónk. Ettől függetlenül, aki ma pályára lépett, szerintem a képességeihez képest próbálta hozni azt, amit tud. Ennyivel tart előrébb most a ‘Lapujtő. Remélem, hogy a jövőben elérik azokat a célokat, amiket kitűztek! Ha vannak is buktatók az életben, azokon túl kell lépni és menni kell tovább. Ezt nem nekik mondom, hanem magunknak is. Gratulálok az én csapatomnak is, mert a srácok a mi lehetőségeinkhez képest igenis próbáltak mindent megtenni, azokat a hibákat pedig, amiket elkövettünk, könyörtelenül kihasználta az ellenfél. Még egyszer gratulálok nekik!

Romhányi Tamás: – Kimondottan jó passzban van a csapat, ezt ma is megmutatta. Mindig félek attól, hogy mikor lesz vége ennek a jó sorozatnak, hogy mikor lesz olyan, hogy kicsit nem figyelünk és tompábbak vagyunk, de hála istennek, a játékosok ezt nem így gondolják, mert mindig beletesznek apait-anyait. Most is mind fizikálisan, mind technikailag nagyon jól nézett ki a társaság. Nem is tudom már mivel fokozni, hogy mit mondhatnék rájuk. Nagyon büszke vagyok, jó csapatom van, remek játékosok és emberek, akik jól is edzenek! Remélem, minél tovább tart ez a jó széria. Most kemény sorozatban vagyunk. Az elsőt kipipáltuk, de szerdán jön egy kemény mérkőzés a kupában, aztán fogadjuk a Palotást. Bízom benne, ezeket is tudjuk abszolválni. Az ellenfelünknek további sok sikert kívánok! Nagyon szimpatikus csapat, az edzőjüket nagyon kedvelem, neki is nagyon sok sikert kívánok! Mi meg haladunk tovább.

A bajnokság aktuális állása: