Történt némi változás Mohorán
Három-három érkezőt és távozót jegyezhetett fel Baranyi Tibor együttese. A hatodik helyen vonult téli pihenőre a Mohora a vármegyei első …
Három-három érkezőt és távozót jegyezhetett fel Baranyi Tibor együttese. A hatodik helyen vonult téli pihenőre a Mohora a vármegyei első …
Vármegyénk csapatainak nagy része pályán lesz szombaton és vasárnap. Ezen a hétvégén újra szép számú Nógrád vármegyei érintettséggel bíró előkészületi …
Kárpáti Zoltán vette át a vármegyei első osztályban dobogós helyen álló csapat irányítását. A Bánk-Dalnoki Akadémia együttese Szász Jenő irányításával …
Három érkezőt és két távozót könyvelt el a vármegyei élvonal hibátlan éllovasa. Szerdán éjfélkor véget ért a téli átigazolási időszak. …
A második félidőben egy büntetővel tudtak nyerni a szerdai edzőmérkőzésen az NB III-as házigazdák. Szerdán edzőmérkőzésen fogadta az NB III …
Az NB III-as házigazdák fogadták a vármegyei élvonal hibátlan listavezetőjét. Felkészülési mérkőzés, szerda: Salgótarjáni BTC-Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE 1-0 (0-0)
A Szécsény ellen húzott be edzőmeccset Csatlós Tamás brigádja. Múlt szombaton Balassagyarmaton találkozott edzőmérkőzésen vármegyénk élvonalának két résztvevője, a Szécsény …
A Zagyvaszántót múlta felül Forgó Péter együttese. Szombaton lejátszotta első 2024-es edzőmérkőzését a régiónk élvonalában szereplő Bátonyterenye. A Heves vármegyei …
A Silver Tüzép-Karancslapujtő, a Bánk-DLA, a Pásztó, a Diósjenő és a Berkenye is alulmaradt legutóbbi edzőmérkőzésén. Vármegyénk első osztályának öt …
A BVSC U19-es csapatánál húzta be soros edzőmérkőzését Nyikos József társulata. Szombaton a BVSC U19-es korosztályánál vívott újabb edzőmeccsét a …