2024.05.27.

Teljesíthető feladatok várnak a vármegyei harmadosztály Dél-Nyugati-csoportjának dobogósaira

A Nőtincs, a Romhány és a Kétbodony is hozná aktuális fellépését.

Ezen a hétvégén a tizenegyedik fordulót rendezik meg vármegyénk legalacsonyabb osztályának soros kiírásában. Egy meccset szombaton bonyolítanak le, három párharcra vasárnap kerül sor. Lássuk, mit várunk az aktuális mérkőzésektől!

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 11. forduló, 2023. október 28. (szombat), 11.30:

Kétbodony SE-Legéndi SE

A papírforma egyértelmű ezzel a párosítással kapcsolatban, elvileg csak az lehet a kérdés, hogy milyen különbséggel nyernek az egyértelmű esélyesnek számító házigazdák. Bár az előző fordulóban idegenben hasonló jellegű meccsen éppen csak győzni tudtak a kétbodonyiak, ezúttal vélhetően nem fognak finomkodni. A látogatók még pontot sem tudtak szerezni ebben az évadban, egy fordulóval ezelőtt ráadásul ki sem állt a sereghajtó. A vendéglátók céljai ismertek, szeretnének minél fényesebb medáliával zárni, ráadásul még a végső elsőségről sem mondtak le. Nem fér tehát bele a botlás Bartyik Róbert brigádja számára, mellébeszélés nélkül kell behúzni ezt a csörtét. Nagyon nehéz küldetés elébe néznek a sok sebből vérző legéndiek, szemszögükből már az is bravúros cselekedetnek minősülne, ha tisztes keretek között maradnának alul.

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 11. forduló, 2023. október 29. (vasárnap), 13.30:

Nőtincs SE-Felsőpetény SE

Ennek az összecsapásnak is adott a kiemelkedő favoritja, elvileg nem ismerhetnek pardont az idény eddigi részében csupán egy vereséget elkönyvelő, összes többi fellépésüket behúzó hazaiak. A változatos szezonban érdekelt felsőpetényiek nem kaptak ki a mögöttünk hagyott két hétvégén, egy sikeres manőver után legutóbb remiztek. Ezúttal azonban ismét egy komoly próbatételnek vág neki Laczkovszki Zsolt társulata, jókora kalapemeléssel illethetnénk a hatodik helyen tanyázó gárdát, ha egy nagy meglepetést elérve, meg tudná fricskázni az éllovast. Gyakorlatilag minden érdemi tényező a nőtincsiek újabb diadalát vetíti előre, otthonukban akár egy simább győzelmet is előhúzhatnak a cilinderből, jelen pillanatban nem igazán van benne a levegőben, hogy megbotolhat a listavezető.

Bercel KSK-Romhány KSE

Alapjáraton véve, ezen találkozót megelőzően is ki merjük jelenteni, hogy jóval több sansszal illethetjük az egyik oldalt, egészen pontosan a lendületben lévő romhányiakat, akik számára kulcsfontosságú lenne egy újabb győzelem bezsebelése. A házigazdák szerteágazó teljesítményeket mutattak be a mögöttünk hagyott hetekben, az előző körben idegenben ikszel Berta János alakulata. A látogatók önhibájukon kívül meccs nélkül maradtak, csak remélhetik, hogy emiatt a nem túl szívderítő fejlemény miatt nem estek ki a ritmusból. Bencsik Emil armadája szeretne minél szebben csillogó érmet megkaparintani, erre tekintélyes esélyük is van, ahhoz viszont, hogy akár még a bajnoki címmel is kacérkodjanak, most sem léphetnek félre. A berceliek csupán a számukra ismerős környezetbe kapaszkodhatnak bele, nemes cselekedetnek minősülne, ha fel tudnák tartóztatni ellenlábasukat.

Egyházasdengeleg FE-Keszegi SE

Búfelejtésben gondolkodó legénységek csapnak össze ezen a mérkőzésen, a hazaiak egy héttel ezelőtt hasonló szereposztásban szenvedtek vereséget nagyot küzdelemben, nem sokon múlott, hogy meglepetést szerezzen Berkes Balázs együttese. A keszegiek otthonukban szedtek be egy vállalható pofont, amit soros fellépésükön mindenképpen jóvá szeretnének tenni. A dobogóval már nem igazán szemezgethetnek a látogatók, elsődleges céljuk az lehet, hogy megtartsák jelenleg birtokolt negyedik pozíciójukat. A házigazdák perpillanat utolsó előttiek, ők abban bízhatnak, hogy majd nem csúsznak le az elszomorító sereghajtó helyre. A mostani ütközet előtt egyértelműen a vendégek irányába billenthetjük el a mérleg nyelvét, elvárható a három pont begyűjtése Cseri Kornél csapatától, megsüvegelendő tett volna egy csínytevés a házigazdáktól.