2024.10.12.

Tovább robogott a Dejtár

Nógrádsipeken is győzött a veretlen éllovas.

Múlt vasárnap Nógrádsipeken volt jelenése a Dejtárnak a vármegyei harmadosztály Észak-Nyugati-csoportjának tizedik körében. Jobban kezdtek a vendégek, lendületük pedig az első negyedóra után góllal is párosult. Ezután egy darabig állták a sarat a hazaiak, majd a szünet előtti percekben még kétszer beköszönt az éllovas, érezhetően el is döntve mindent. A második etap elején gyorsan tovább nőtt a különbség, aztán ugyan érkezett egy szépítés, villámgyorsan jött egy újabb találat a másik oldaltól is. A hajrára is tartogattak egy döfést a látogatók, akik így sima, hat egyes győzelemmel folytatták az idényt.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 10. forduló:

Nógrádsipek SE-Dejtár SE 1-6 (0-3)

Vezette: Gecse Z. (Bangó R.)

Nógrádsipek SE: Strehó – Végh Á., Pityi, Mócsány B., Farkas – Percze, ifj. Kelecsényi – Csernák (id. Kelecsényi, 68.), Kovács B., Mócsány G. – Árva. Játékos-edző: id. Kelecsényi Gábor.

Dejtár SE: Polyák – Balatoni (Varga G., 57.), Gál N., Keresztes G., Szorcsik (Kónya K., 80.) – Szilágyi, Keresztes L. (Pap, 57.), Jakus (Lázár P., 60.), Gál M. (Lantos, 60.) – Vachó (Trubin, 63.), Szandai (Kónya Á., 80.). Edző: Balga Ferenc.

Sárga lap: Keresztes L., Lantos, Gál N.

Gól: Kovács B. (58.), ill. Szandai (17.), Keresztes G. (43.), Gál M. (44., 58.), Vachó (52.), Pap (86.)

Jók: ifj. Kelecsényi, ill. Vachó, Gál M.

id. Kelecsényi Gábor: Gratulálok a vendégeknek!

Balga Ferenc: – A kicsi és vizes pályán nagyon nehéz volt feltörni az ellenfelünk védelmét. Amire számítottunk, egy jól felkészített, fegyelmezett és ügyes csapat fogadott minket. Be kell vallani, irigykedtünk a körülményekre, tágas, kulturált öltöző fogadott és a pálya talaja is jó minőséget képviselt. Gratulálok a csapatomnak, szép győzelmet szereztünk! Sok sikert kívánok a ‘Sipeknek!

A bajnokság aktuális állása: