2024.05.27.

Gólfesztivált tartott a Dejtár

Tíz alkalommal kapitulált a Bernecebaráti-Kemence.

Vasárnap a Bernecebaráti-Kemence otthonában volt jelenése a Dejtárnak a vármegyei harmadik vonal Észak-Nyugati-csoportjának nyolcadik fordulójában. Húsz percig voltak képesek lehúzni a rolót a házigazdák, majd megszerezték a vezetést a toronymagas favoritként ringbe szálló látogatók. A szünetig még három góllal rukkoltak elő a vendégek, hamar eldöntve az érdemi kérdéseket. A második felvonásban sem lassított a veretlen éllovas, aminek az lett a vége, hogy kiütéses, tíz nullás győzelmet k9nyvelhettek el a dejtáriak.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 8. forduló:

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)-Dejtár SE 0-10 (0-4)

Vezette: Gáspár G. (Fekete I., Józsa F.)

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence): Esztergomi – Vig (Nagy I., 46.), Nagy Sz. (Gláz, 46.), Németh, Tóth K. – Bugány, Imre F., Pál L., Gáspár – Oláh T., Busai (Sági, 73.). Játékos-edző: Németh Krisztián

Dejtár SE: Polyák – Balatoni, Szorcsik, Gál N. (Hársfalvi, 73.), Balla (Kónya Á., 75.) – Jakus, Keresztes G., Szilágyi (Csabai, 46.), Dombi (Vachó, 46.) – Gál M. (Lantos, 46.), Szandai. Edző: Balga Ferenc.

Sárga lap: Gál N.

Gól: Keresztes G. (21.), Jakus (24., 86.), Szandai (33., 50., 70., 77.), Szilágyi (40.), Vachó (71.), Balatoni (89.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Németh Krisztián:  – Nagyon mélyponton vagyunk, a gólszerzéssel nagyon hadilábon állunk. Jó csapat a Dejtár, kívánom nekik, érjék el, amire vágynak, a bajnoki címet, mert nagyon jó társaság és egyben vannak. Már nagyon sok ennyi mérkőzés után is mindig kikapni, főleg úgy, hogy gólokat nem rúgunk. Ha vereséget is szenvedünk, lássa a néző, hogy megyünk, csináljuk és akarjuk. Nem arról kellene szólnia a meccsnek minden héten, hogy amíg meg nem kapjuk az elsőt, jól játszunk, aztán szétesünk. Ha egy szoros meccsen ki is kap egy csapat, mondjuk négy kettőre, legalább van mire alapozni, ha betalált a kapuba, de ezt mi nem tudjuk, csak helyzetekig jutunk el, nem tudjuk befejezni az akciót. Rányomta a bélyegét a szereplésünk, görcsösek vagyunk. Ez így nem fog jóra vezetni. Nem tudom, ezt még meddig nézik el jó szemmel nekünk. Elnökünk szívét-lelkét beleteszi, neki pedig csak azt úgy tudjuk meghálálni, ha hozod az eredményeket. Ez nagyon nehéz lesz. Vasárnap is beszéltük, hogy bírjuk ki eddig-addig, de ez a végtelenségig nem mehet. Amit már korábban is mondtam, ha két csatár elmegy és nem tudod őket pótolni, nem lesz könnyű. Nem elég helyzetbe kerülni, a támadásokat be is kell fejezni góllal. Mindenkinek más lenne a szájíze, ha ez menne, de ilyen arányú vereségek után ez nem mondható el. Az első fordulóban két kapussal hat egyre kaptunk ki Dejtáron, most meg tíz nullra… Az akkori meccshez képest csak Keresztes Gabival voltak többen. Mi pedig azért most elég jól összejöttünk. Elmondtam az öltözőben is, döntsük el, csináljuk-e ezt vagy nem. Így nem lehet, hogy éppen jövök, éppen nem. Értem, hogy valaki dolgozik, de az nem lehet, hogy a meccs előtt szüreti bál volt, ahova elmegyek segíteni összepakolni a büfét, mert kapok érte három-négy sört… Inkább akkor maradjon az ember otthon! Vagy csináljuk együtt, vagy hagyjuk abba, mert ez már nevetséges, akik ott vagyunk és rendszeresen járnak, rájuk nézve ez nem fair!

Balga Ferenc: – Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, és az első húsz perc ezt a képet is mutatta. Az első gól megnyugtatta a csapatot és elkezdtünk pontosabban játszani, aminek megvolt az eredménye is. A nagyarányú győzelem annak köszönhető, hogy komolyan vettük az ellenfelünket és az utolsó percig fegyelmezett volt a csapat. Sok sikert kívánok a Bernecének, biztos vagyok benne, hogy ki fog nekik jönni a lépés. Jobb csapat, mint amit a tabella mutat.

A bajnokság aktuális állása: