2024.05.27.

A forduló mérkőzése(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

Az őszi szezonban is folytatjuk a korábban már megszokottá váló rovatunkat, fordulóról fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket a különféle bajnokságokból. A kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról. Az aktuális kínálatból az Unicum FC Mohora-Bánk-Dalnoki Akadémia, a Mihálygerge SE-Mátraterenye SE, a Nógrádmegyer BSE-Somos VSE, a Patak FC-Dejtár SE, illetve a Kétbodony SE-Felsőpetény SE csörtékre esett a választásunk. Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő rangadók kapcsán!

Vármegyei I. osztály, 7. forduló, 2023. szeptember 30. (szombat), 16.00:

Unicum FC Mohora-Bánk-Dalnoki Akadémia

Baranyi Tibor, az Unicum FC Mohora vezetőedzője: – Elég fájó hetek után, úgy gondolom, hogy sikerül a csapatnak átérezni a soron következő hazai mérkőzésnek a súlyát. Bízok a fiúkban, és úgy vélem, mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében! Otthon bárki az ellenfél, csak a siker elfogadható. Tudjuk, hogy egy nagyon jó ellenfélről beszélünk, amely szeretné megnyerni a bajnokságot és visszakerülni az NB III-ba. Nem kell mondanom, ők is előrébb tartanak rengeteg mindenben, itt beszélhetünk a létszámról, az edzésről vagy annak látogatottságáról. Hazai pályán viszont szerintem képesek a srácok felszívni magukat, és megmutatni, hogy tényleg igazán jó csapat van még mindig Mohorán. Nagyon bízok a játékosaimban! Pécsi, Kotasz, illetve Benécs nem lesz bevethető. Egyelőre róluk tudok, aztán majd meglátjuk a szombat reggelt…

Szász Jenő, a Bánk-Dalnoki Akadémia vezetőedzője: – Tavaly ugye én vittem vármegyei egyes csapatunkat. Tábori Ákossal ketten dolgoztunk az MLSZ-es bajnokságot nyerő U16-os korosztályunknál. Hibátlanul nyertük velük a szezont. Ákos mellette csinálta az NB III-at. Többet foglalkoztam én az utánpótlásunkkal, mert több időm volt rá. Kiss Károly a második félévtől sokat segített, mert ő is edzőnk van mellettünk. Nem csak nagyon jó játékos, még az edzői teendőkben is támogat. Mindeközben Ákos elkezdte csinálni a „B”-licencet. Többet kell lennie az utánpótlással, így engem kért meg a vezetőség, hogy én legyek a felnőtt vezetőedzője, de ugyanúgy mindkettő helyen dolgozunk tovább. Az eddigi idény nem rossz, de lehetne jobb is. Fájó a pásztói pontvesztés. Néhol akadozik a játék, de ettől függetlenül veretlenek vagyunk. Meglátjuk, mit hoz a jövő. A Mohora tavaly nagyon jó csapat volt. Gondolom, most sem rosszak. Megtévesztő lehet egy-két eredményük. Az előző évadban egy nagyon jó meccset játszottunk, egy büntetővel nyertek. A körülmények jók, a pálya focizható. Velünk mindenki nagyon normális és korrekt volt náluk az előző szezonban. Nyerni szeretnénk, minden meccsre így megyünk ki. Most sincs másképp. Vannak sajnos sérültjeink, Haronisz és Hajdu. Kócsa és Járvás kérdéses. Ők mind az Építők ellen elesett játékosaink. Kemény mérkőzés volt, a szó minden értelmében.

Vármegyei II. osztály, 7. forduló, 2023. szeptember 30. (szombat), 16.00:

Mihálygerge SE-Mátraterenye SE

Zsély Dániel, a Mihálygerge SE játékos-edzője:Egytől eltekintve, elégedett vagyok a szezon eddigi mérkőzéseivel. A varsányi vereség még most is fájó. Célokat nem határoztunk meg a szezon előtt a vezetőkkel, helyezésben annyira nem gondolkodom. Örömtelibb az, hogy a csapat olyan játékosokkal erősödött, akik emberileg és játékban is hozzá tudnak tenni a fejlődéshez. Ha helyezést kellene mondanom, a hetedik és a tizedik pozíció közé várom a gárdát, de sok múlik azon, hogy mikor milyen felállásban tudunk pályára lépni. Az ellenféllel találkoztunk a nyári felkészülés során, az átigazolási időszak végén még tovább erősödtek. Gyors játékosokkal rendelkeznek, a pontrúgásaik erősek. Jó csapatnak tartom a ‘terenyei együttest. Abszolút nem számítok könnyű ütközetre, kiélezett mérkőzésre van kilátás. Szeretnénk a hazai veretlenségünket tovább nyújtani. Hiányzókról még nem tudok, de amatőr csapatként, ez bármikor változhat.

Berki Aladár, a Mátraterenye SE játékos-edzője: Az elmúlt hetek nagyon nehezek voltak. Nagyon erős ellenfelekkel játszottunk. Eredményeink alakulhattak volna jobban is, ha megfelelőképpen koncentrálunk. Remélem, a következő hetekben minél több pontot tudunk beszerezni és jó játékot leszünk képesek produkálni. Ellenfelünk egy nagyon jó játékosokból álló csapat, amely egyre jobb formában van. Nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, de nem feltartott kezekkel érkezünk, szeretnénk mindent megtenni a három pontért. Hiányzókról még nem tudok.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 7. forduló, 2023. szeptember 30. (szombat), 13.00:

Nógrádmegyer BSE-Somos VSE

Ökrös István, a Nógrádmegyer BSE játékos-edzője:Az előző két fordulóban két különböző arcunkat mutattuk meg, bízom benne, hogy a jobbik formánkat hozzuk hétvégén. A Somos egy nagyon jó erőkből álló csapat. Jól játszanak, fegyelmezettek és az erőnlét is megvan. Hibátlan ellenféllel nézünk szembe, de három pontért játszunk most is. Odatesszük magunkat száz százalékban, és bízom benne, hogy tudunk meglepetést okozni. Én egy izgalmas, gólgazdag mérkőzést várok. Három fontos játékosnak kérdéses a jelenléte. Nagy eséllyel nem lesznek.

Oláh Teofil, a Somos VSE játékos-edzője: A múlt heti mérkőzés sokat számított. Mentálisan erősödtünk. Nagy dolognak tartom, hogy kettős emberhátrányban is meg tudtuk nyerni a mérkőzést, és még támadásokat is képesek voltunk vezetni, sőt gólokat rúgtunk. A hátralévő meccsek is nehezek lesznek, mert tudjuk, hogy mindenki minket szeretne legyőzni. Az ellenfél jó passzban van, jó játékosokkal rendelkezik, és főleg hazai környezetben mindenki ellen nagy győzelmi esélye van. Most is, mint mindig, szeretnénk győztesen elhagyni a pályát. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű. Bízom a csapatban, hogy képesek leszünk folytatni jó szereplésünket. Sajnos lesznek hiányzóink letiltás és egyéb elfoglaltság miatt, de aki bevethető lesz, meg fog tenni mindent a sikerért.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 7. forduló, 2023. október 1. (vasárnap), 16.00:

Patak FC-Dejtár SE

Bella Sándor, a Patak FC vezetőedzője: – Az már biztos, hogy az ősszel a létszám okozza a legtöbb gondot számunkra! Huszonhatos keretünk van, ebből tizenkét-tizenhárom stabil játékos van, a többiek sajnos sérülések, munka vagy egyéb más okok miatt nem tudnak részt venni a mérkőzéseken. Soha nem tudni előre, kikre nem tudok majd számítani egy-egy mérkőzésen. Egy kicsit nehéz most ez az időszak, de a srácok eddig mindig becsülettel dolgoztak, az eredményeink reálisak. Mostanra kialakultak az erőviszonyok, és úgy néz ki, három csapat harcolhat az első helyért. Messze még a vége, nagyon messze, mi még nem számolgatunk, mi még mindig csak az előttünk álló feladatra koncentrálunk. Hétvégén rangadó vár csapatunkra, és ez a meccs a helyezéstől függetlenül is igazi csemege, hát, még most, amikor a két szomszédvár csapata fej fej mellett halad a bajnokságban! A Dejtár évek óta egyre erősebb, mostanra összeértek, akik éhesek a sikerre. Vasárnap, ha szűkösen is, de annál nagyobb elszántsággal fogunk mi is pályára lépni, így biztosan egy lüktető, jó iramú és izgalmas meccs sül majd ki belőle! Hiányzóink lesznek sajnos bőven, de azon vagyunk, hogy minél többen húzhassanak mezt vasárnap délután. Még túl sok a kérdőjel.

Balga Ferenc, a Dejtár SE vezetőedzője:Egy Érsekvadkert elleni rangadón vagyunk túl, ahol döntetlent értünk el. Ki merem jelenteni, hogy mióta a csapattal vagyok, ez volt a legjobb mérkőzés. Nagy futómennyiség, jó iram, és az utolsó percig bárki megnyerhette volna a küzdelmet. Közönségszórakoztató volt, tele izgalmakkal, öröm volt ezt látni vármegye háromban. Azért is említem meg, mert ugyanerre a forgatókönyvre számitok Patakon is. Ellenfelünk előttünk jár abban, hogy ezekre a rangadókra jobban fókuszálnak, és mindig az egészséges, legjobb keretükkel tudnak pályára lépni. Mi sajnos ezt eddig nem mondhattuk el magunkról. A mostani meccs előtt úgy néz ki, hogy Debre Máté sérülés, és Keresztes Laci egyéb elfoglaltság miatt hiányozni fognak. Egyértelműen húzóemberek, de mondhatni, a két hiányzó nem számít rossznak. Várjuk a kedves nézőket, az utóbbi időkben ez számít a legnagyobb csatának.

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 7. forduló, 2023. szeptember 30. (szombat), 13.00:

Kétbodony SE-Felsőpetény SE

Bartyik Róbert, a Kétbodony SE vezetőedzője: – Ha visszafelé kell nézni, akkor azt mondhatom, hogy a vártnál jobban teljesít a csapat, egyáltalán nem lehetünk elégedetlenek. Jó sorozat van mögöttünk, most tényleg egységes a gárda, ez főleg megmutatkozik most a létszámban is, számomra nagy öröm, hogy ennyien össze tudunk jönni hétről hétre. Minden sorozat megszakad egyszer, ezt kellene kitolni minél későbbre, ezért próbálunk úgy hozzáállni, hogy az adott héten ne történjen ez meg. A ‘Peténnyel mindig jó meccseket játszunk, egyáltalán nem dőlhetünk hátra, főleg úgy, hogy ők is jó szériában vannak. A legjobb formánkat kell hozni, ha otthon akarjuk tartani a három pontot, biztos vagyok benne, hogy nehéz kilencven perc vár ránk. Én bízom a fiúkban, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést, de nincs eredménykényszer, nem dől össze a világ, ha majd beesik egy vereség. Lényeg, hogy jó közösség legyünk, és úgy gondolom, hogy ez ismét olyan, mint régen volt nálunk, jó úton haladunk. Nagy Bálint biztosan hiányozni fog, Jele, Debrei és Molnár kérdéses, de meccsnapon derül ki igazán nálunk minden.

Laczkovszki Zsolt, a Felsőpetény SE vezetőedzője:Az elmúlt hetekben javultunk, kezd a csapat összecsiszolódni az új játékosainkkal. Célunk minél több meccset megnyerni és pontot gyűjteni. A Kétbodony jó csapat, mindig is az volt. Erősek, jól játszanak. Sajnos nekünk a szombati fordulók mindig rosszak voltak, most is az, főleg hogy tizenhárom órakor kezdődik. Sok játékosom nem lesz jelen, munka, temetés egyéb fontosabb dolgok végett. Ennek ellenére elmegyünk és megpróbálunk pontokat szerezni, végig fogjuk küzdeni a meccset, és megpróbáljuk a maximumot kihozni az adott keretből.