2024.05.26.

A forduló mérkőzése(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

Az őszi szezonban is folytatjuk a korábban már megszokottá váló rovatunkat, fordulóról fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket a különféle bajnokságokból. A kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról. Az aktuális kínálatból a Bánk-Dalnoki Akadémia-Pásztó SK, a Somos VSE-Nógrádmegyer BSE, a Dejtár SE-Patak FC, illetve a Romhány KSE-Keszegi SE csörtékre esett a választásunk. Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő rangadók kapcsán!

Vármegyei I. osztály, 14. forduló, 2023. november 18. (szombat), 13.30:

Bánk-Dalnoki Akadémia-Pásztó SK

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya.

Szász Jenő, a Bánk-Dalnoki Akadémia vezetőedzője: – Az ősszel akkor lennék elégedett, ha az élen állnánk, így azért van bennünk hiányérzet. Pásztón jól megnehezítették a dolgunkat, kemény, fizikális csapat. Nem szabad, hogy vezessenek ellenünk. Mindenképp nyerni szeretnénk. Készültünk ellenük a héten, remélem, ül majd, amit kitaláltunk. Hiányzó egyelőre nincs szerencsére.

Smelkó Károly, a Pásztó SK vezetőedzője: – A múlt héten egy gyenge első félidőt produkáltunk. Szünet után már azt játszottuk, amit kell, de hiába lőttünk négy gólt és domináltunk, az ellenfél a második félidőben szinte az összes kontratámadását gólra váltotta, így sajnos alulmaradtunk. Azért hazai pályán hat gólt kapni, még, ha a megye egy legjobb csapatával is játszottunk, szerintem nagyon sok! Borzasztó nehéz meccseken vagyunk túl, de az utolsó három mérkőzésünkből mindössze egy pontot szereztünk, amit kudarcnak élek meg! A hétvégén a Bánk lesz az ellenfél. Mit mondjak, újra egy topcsapat. Ráadásul a balassagyarmati műfüvön fogunk játszani. Ez sem lesz sétagalopp. Mindenesetre most már pontot vagy pontokat kell gyűjtenünk ahhoz, hogy életben tudjuk tartani az esélyt az első négybe való bekerülésre. Az Építők négy ponttal vezet előttünk, egy esetleges zakónál már rossz esetben hét egység lesz a különbség, amit nagyon nehéz lenne behozni. Ezért egy bravúrgyőzelem nagyon ránk férne. A múlt heti csapathoz képest Almási, Dinka és Molnár Balázs már játszhat. Sajnos a ‘Lapujtő ellen Jánosik meghúzódott, így ő biztos kihagyja a meccset. Hegedűs már kocog, de nem hiszem, hogy bevethető lesz, illetve kockáztatni sem akarunk azzal, hogy siettetjük őt. Azt szoktam mondani, ebben a mezőnyben három csapat külön bajnokságot játszik. A negyediktől kezdődik a megye egy, bár úgy látom, a ‘Vadkert már kiszállt ebből a versenyből. A Bánk sokat futó, passzolós csapat, tele ezen a szinten jó játékossal, de nem verhetetlen! Bízom benne, hogy nagyon élesek lesznek a fiaink és ponttal vagy pontokkal térhetünk haza!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 14. forduló, 2023. november 19. (vasárnap), 15.30:

Somos VSE-Nógrádmegyer BSE

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya.

Oláh Teofil, a Somos VSE vezetőedzője: – Eddig jól alakulnak a dolgok. Veretlenül vezetjük a bajnokságot, aminek nagyon örülünk. Jó érzés azt látni, hogy mindenki egy csapatként akarja a sikert, ami a pályán is látszódik. A Nógrádmegyer jó csapat, jó passzban vannak. Tiszteljük az ellenfelet, és tudjuk, teljes erőbedobással kell odatennünk magunkat, hogy sikeresek tudjunk lenni. Természetesen győzelmet várok, mint mindig. A játékosok nagyon motiváltak és szeretnék százszázalékos mérleggel zárni ezt a félszezont. Persze tisztában vagyunk vele, hogy nehéz feladat vár ránk, de azért vagyunk és dolgozunk, hogy ez sikerüljön. Van egy-két kérdőjeles hiányzónk sérülés miatt, de remélem, hogy mindenki tudja vállalni a játékot.

Ökrös István, a Nógrádmegyer BSE játékos-edzője: Az őszi szezon nem volt rossz, de nem is a legjobb. Úgy érzem, több van a csapatban, ami időnként megmutatkozik, valamikor nem. Több játékos is csatlakozott a szezon elején, még egy kis idő kell, hogy teljesen összeálljon a játékunk. A mostani ellenfelünk nagyon jó csapat. Veretlenül állnak a tabella elején, és vannak olyan játékosaik, akik lehozzák a meccset akkor is, ha nem megy a csapatnak. Mint minden mérkőzésen, most is a győzelemért megyünk, de ha pontot sikerülne szerezni, annak is örülnénk. Ökrös Patrik sajnos nem lesz, egyelőre más hiányzóról nem tudok.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 14. forduló, 2023. november 18. (szombat), 13.00:

Dejtár SE-Patak FC

Balga Ferenc, a Dejtár SE vezetőedzője: – Biztos őszi listavezetőként vághatunk neki az utolsó mérkőzésnek és egyben egy nagy rangadónak. Múlt héten Érsekvadkerten döntetlent értünk el, ami nem rossz eredmény, de van hiányérzetem. Gyengébb játékot produkáltunk, mint amit eddig nyújtottunk, így ki is csúszott a győzelem a kezünkből. Szükségünk lesz a jobbik arcunkra hétvégén. Mindenki látja és tudja, hogy idén a Patak sok hiányzóval vág neki a meccseknek és több pontot veszítettek a vártnál. Az utóbbi években elismerésreméltó eredményeket értek el, nagy rutinnal rendelkeznek és sok jó játékosaik vannak. Abszolút háromesélyes küzdelem lesz, ezen a találkozón nem számít a jelenlegi forma, ugyanolyan jó csapatnak tartom őket. Több hiányzónk lesz a megszokottnál, néhányan külföldre utaztak, emellett sérült és eltiltott is van. Rég játszottunk hazai pályán, várjuk a kedves szurkolókat!

Bella Sándor, a Patak FC vezetőedzője: – Nincs változás az elmúlt hetekhez képest, továbbra is súlyos létszámgondjaink vannak, így hétről hétre rögtönöznöm kell. Sakkozok a játékosokkal, kit milyen posztra tegyek, kivel milyen lukat tömjünk be éppen soros meccsünkön. Nem jól van ez így, de nincs mit tenni, túl kell élnünk az őszt! Örökrangadóra készülünk, de sok minden képlékeny még, fő a fejem, mert nem tudom még, milyen összetételű csapatot tudok pályára küldeni. A Dejtár idén elkapta a fonalat, összeérett a társaság, jó eséllyel pályázik a bajnoki címre. Nehézségeink ellenére igyekszünk majd becsülettel helytállni a rangadón, és megtenni mindent azért is, hogy eredményesek legyünk! Biztos vagyok benne, hogy egy férfias, kemény küzdelemben lesz részünk, és hogy kiszolgáljuk a remélhetőleg szépszámú közönséget. Oláh, Simó, Csókási, Mócsány, Varga, Várhegyi, Pásztor, Bogdány, Sinkovics, illetve Szabó, ők tízen biztosan nem állnak majd a csapat rendelkezésére, rajtuk kívül pedig még van egy-két kérdőjel.

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 14. forduló, 2023. november 19. (vasárnap), 13.00:

Romhány KSE-Keszegi SE

Bencsik Emil, a Romhány KSE játékos-edzője: – Jó passzban voltunk a kényszerszünet előtt. A nem várt pihenő kicsit a múltkor is megzavarta a társaságot. Mivel amatőr foci, nagyobb előny egy gárdának, ha folyamatosan játékban van. Bízom benne, most sem lesz jelentősége a leállásnak. Versenyben vagyunk az első helyért. Célunk az aranyérem. Egyben van a csapat. A Keszeg nagyon hullámzó teljesítményre képes, egyszer nyer, aztán ikszelnek Egyházasdengelegen. Kiszámíthatatlan, hogy most vasárnap melyik arcukat veszik elő. Természetesen nagyarányú győzelmet szeretnék elérni hazai pályán. A „régi” sérültjeinken kívül a többiek bevethetők. 

Cseri Kornél, a Keszegi SE játékos-edzője: – Egy nem egyszerű félszezon végéhez közelítünk. Csapatunk egy jelentős átalakulás kellős közepén tart, ami értelemszerűen rengeteg munkával jár, és már jól fog esni egy kis szünet. Bárhogy is alakulnak a hátralevő mérkőzések, én mindennél büszkébb vagyok a srácokra, hogy sikerült előrelépnünk ebben az időszakban és most már egyértelműen van mire építenünk a mi kis várunkat! Továbbra is a legfontosabb a türelem, hogy ne egyből akarjuk megváltani a világot, hanem az egységesen, egy irányba tartva, lépésről lépésre haladjunk élőre! Természetesen borzasztóan szomorúak vagyunk, hogy két hete nem léphettünk pályára! Szerintem nincsen olyan csapat, akit ne vetne vissza egy ilyen kényszerleállás. Kizökken ilyenkor az ember a „meccsrutinból”, pláne, ha ilyen hosszúra nyúlik. Külön bosszúság, hogy a vége előtt történt, így most ahelyett, hogy az utolsó fordulónk következne, kis túlzással azt sem tudjuk, hogy hol a vége a bajnokságnak számunkra. De erről senki nem tehet, ez így alakult most, és mást nem tehetünk, mint igyekszünk túllépni ezen a nehézségen is! Természetesen az egyik legnehezebb ellenfelünkkel állunk szemben, hiszen, ahogy az eredményeik is mutatják, egy rendkívül erős és egységes csapat a romhányi gárda, akik egyértelműen a bajnokság megnyerésére törekednek. De mi, ahogy eddig is tettük, csak magunkkal foglalkozunk, és kizárólag azon vagyunk, hogy minden héten kihozzuk a maximumot magunkból és eredménytől függetlenül emelt fővel hagyjuk el a pályát! Természetesen ez azt is jelenti, hogy mindent elkövetünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el, mert sehová sem megyünk feltartott kezekkel! Sajnos ez a legnagyobb problémánk… A szezon végére alaposan megfogyatkoztunk és ez egyedül a szomorú sérüléshullámnak köszönhető. Legalább hat sérültünk van, ráadásul mind komoly sérülés, aminek köszönhetően idén már senkire nem számíthatunk. De nem kesergünk miatta, hanem csakis abban bízunk, hogy sérült társaink a lehető leghamarabb és teljesen egészségesen újra velünk lehetnek, mert kivétel nélkül minden játékosra szüksége van a csapatnak és velük újra teljes egészek lehetünk!