Élő közvetítés a bátonyterenyei teremtornáról
A hetedik kör négy meccset tekinthetik meg weboldalunkon az érdeklődők.
A hetedik kör négy meccset tekinthetik meg weboldalunkon az érdeklődők.
Több gyakorló meccset is rendeztek a hétvége első napján. Felkészülési mérkőzések, szombat: Szendehely FC-Berkenye SE 6-2 Lőrinci VSC-Unicum FC Mohora …
A Bánk-Dalnoki Akadémia mellett a megye egyes mezőny nagy része is gyakorló mérkőzésen lép pályára. A téli szünet után ez …
Balassagyarmaton és Salgótarjánban véget ér a szezon, Bátonyterenyén ismét két fordulót rendeznek. Ezen a hétvégén még komolynak mondható nyüzsgés lesz …
Négy vasárnapi találkozó érdekesebb mozzanatait tekinthetik meg az érdeklődők. Korában már beszámoltunk róla, hogy múlt vasárnap a hatodik kört rendezték …
Hivatalos az elmúlt éveket a harmadosztályban töltő támadó átigazolása. Negyedik helyen vonult téli pihenőre a vármegyénk élvonalában szereplő Silver Tüzép-Karancslapujtő …
A budapesti első osztályban szereplő Csepel TC-t múlta felül edzőmeccsen a Nógrád megyei társulat. Szerdán lejátszotta ez évi első gyakorló …
A szombaton lejátszott öt mérkőzés videós összefoglalóját nézhetik meg az érdeklődők. Ahogy azt korábban már említettük, múlt szombaton lezajlott az …
Nem sok babér termett az egy osztállyal lejjebb szereplő Legéndnek. Múlt vasárnap edzőmeccset játszott egymással a megye kettes Galgagyörk és …
Öt meccs lényegesebb jeleneteit is megtekinthetik az érdeklődők a két osztály legutóbbi fordulóiból. Korábban már beszámoltunk róla, hogy az előző …