2024.10.14.

Döntetlent ért el az SBTC

Két vereség után a veretlenül második Cigánddal ikszeltek az NB III-as salgótarjániak.

Vasárnap a mérkőzés előtt veretlenül második helyezett Cigándot fogadta az SBTC a harmadik vonal Észak-Keleti-csoportjának hatodik körében. Újoncok mérték össze tudásukat. A kezdeti tapogatózás után kapufát értek el a látogatók, majd hálóőrüknek két ízben is bravúrosan kellett hárítania, előbb Bogdán fejesénél, aztán Klajban próbálkozásánál.

Az idő előrehaladtával egyre jobban fociztak a vendéglátók, aminek nem sokkal a szünet előtt meglett az eredménye. Horváth a saját térfeléről iramodott meg, betört az ellenfél tizenhatosára, magánszámát pedig góllal lezárva, a kapu jobb oldalába vágta a lasztit. A második felvonás elején hamar érkezett az egalizálás, Kovács könyörtelenül kihasznált egy csúnya védelmi megingást.

Nem fogta meg a beszedett találat a hazaiakat, mentek tovább. Jöttek is kisebb-nagyobb lehetőségek, de bármennyire is szerették volna, már képtelenek voltak megrezgetni a hálót a salgótarjániak. A másik oldal nem igazán veszélyeztetett. Maradt az egy egyes döntetlen. A Borsod-Abaúj-Zemplén gárda számára ezen a napon az egy pont volt a maximum, amit sikerült is megszerezni. Ezzel szemben a fekete-fehérek igazán bánhatják, hogy nem össze össze a vágyott siker, ez egy nyerhető csörte volt.

NB III Észak-Keleti-csoport, 6. forduló:

Salgótarjáni BTC-Evolution Hungary-Cigánd SE 1-1 (1-0)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 250 néző. Vezette: Práth D. (Bőhm Á., Bencze A.)

Salgótarjáni BTC: Nyirati – Petrecsko, Csuka, Kálmán R., Molnár M. – Tarlósi P.  Nagy X., Horváth M., Klajban, Bogdán (Boros, 63.) – Tarlósi M. (Csifó, 74.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Evolution Hungary-Cigánd SE: Perehanec – Kovács N., Vass (Szabó K., 76.), Fenyőfalvi (Katona, 65.), Girdán (Motkó, 65.) – Misák, Tóth M., Silling (Kőrizs, 76.), Tomola – Kardos, Kelemen. Vezetőedző: Bogdanovic Igor.

Sárga lap: Klajban, Horváth M., ill. Kardos

Gól: Horváth M. (41.), ill. Kovács N. (52.)

Sebestyén Szilárd:Óriási fordulat volt a szerdai és a mai teljesítmény között. Azt gondolom, hogy ma kettő pont benne maradt ebben a mérkőzésben. Legfőképpen a játékvezetői ténykedés miatt, ami az NB III-ban folyamatosan sújt minket és a mai napon is érződött. Persze nem erre fogjuk a dolgokat. Egy figyelmetlenségből, egy meg nem értés miatt kaptunk egy gólt. Sajnos ez elvitte a két pontot.

Bogdanovic Igor:A mai mérkőzés után nem tudok kitalálni jó dolgokat. Egyetlen egy ilyen dolog van, amit a legjobban utálok a világon, amikor azt kell mondanom, a pozitívum, hogy nem kaptunk ki és így továbbra is veretlenek maradtunk… A csapat mai teljesítménye alapján nagyon szégyellem magamat, és ezt mindenféleképpen meg fogom változtatni, mert ezt nem fogom engedni, hogy így menjen tovább. Ettől függetlenül gratulálnom kell a fiúknak, mert a második félidőben azért jobban odatették magukat és megpróbálták megnyerni ezt a meccset. De összességében ez nekem nagyon kevés, és ezt nem fogom engedni, ezt a teljesítményt nem fogjuk még egyszer megismételni! Viszont a salgótarjáni csapatnak köszönöm a korrekt játékot és kívánok nekik minden jót a továbbiakban! 

A bajnokság aktuális állása: