2024.05.29.

A dobogós DVSC II-höz látogat az SBTC

Nem vár egyszerű menet az NB III-as fekete-fehérekre idegenben.

Az Eger elleni szép sikert követően vasárnap már a bajnokság huszonharmadik körében lesz érdekelt az NB III Észak-Keleti-csoportjában szereplő SBTC. Tizennégy órás kezdéssel a dobogó legalsó fokán tanyázó DVSC II-nél lépnek pályára a fekete-fehérek. Salgótarján Megyei Jogú Város önkormányzatának szponzorálásának köszönhetően weboldalunk élőben közvetíti a mérkőzést. Szokásunkhoz hűen, ismét megszólaltattuk az érintett társulatok mestereit. A cívisvárosi fiatalokat felkészítő Máté Péter mellett a vendégeket irányító Sebestyén Szilárd is megosztotta velünk előzetes gondolatait. Lássuk a felvezetőket!

NB III Észak-Keleti-csoport, 23. forduló, 2024. április 7. (vasárnap), 14.00:

Debreceni VSC II-Salgótarjáni BTC

Debrecen, DEAC Sporttelep. Vezeti: Szántó Simon Péter (Ancsin Zoltán, László István Sándor)

Máté Péter, a Debreceni VSC II vezetőedzője:Folyamatosan új céljaink vannak, a játékosok is rendre új egyéni ambíciókat fogalmaznak meg. Azt gondolom, látszódik is a fejlődés. Csapatszinten pedig, ha nagyjából mindenki odateszi magát, és ezek a célok teljesülnek, akkor pedig egy elég attraktív, kombinatív játékkal tudunk előrukkolni, ami sokszor eredményre is vezet. Mi nem a helyezésben mérjük a fejlődést. Az egyéni előrelépés a fontos. Természetesen, ha ez sikerrel párosul, annak külön örülünk. Igazából, mi a játékosok fejlődését abban mérjük, hogy önmagukhoz képest, hova tudnak eljutni. Hogy a bajnokság végén, ez eredményben mire lesz elég, azt nem fogom tudni most megmondani. Nyilván minden meccsből megpróbálunk a legtöbbet kihozni, de az egyéni fejlődést tartjuk szem előtt. Nagyon „papír” a mi esélyességünk. Szerintem nem csak magyar, hanem világszinten kijelenthetjük, hogy bárki, bármikor, bárkit megverhet. Ezt most is így gondolom. A mi, NB III-as szintünkön egy jó csapat fog hozzánk érkezni. Egy masszív brigád, amely a kiesés elől menekül, aki óriási motivációt ad szerintem a játékosaiknak. Mindemellett, nekünk is megvannak az elképzeléseink. Úgy vélem, egy jó mérkőzés fog ebből kerekedni. Egy-két srác betegség miatt könnyített munkát végzett a héten, illetve volt, aki edzést is kihagyott. Meglátjuk, ők vasárnapra egészségesek lesznek-e vagy sem. 

Sebestyén Szilárd, a Salgótarjáni BTC vezetőedzője: – Az elmúlt hétvégén fontos sikert arattunk. Nagyon kellett a jó eredmény! Céltudatosan, helyenként jól játszottunk.
Jó lenne minél többet átmenteni a DVSC II ellen is. Egy dobogóért küzdő, fiatal csapat lesz az ellenfél. Akadémiai rendszerben, rengeteg munkát tesznek bele. Sokat futnak, technikásak. Nekünk el kell rontani az ellenfél játékát, amihez szükség van megfelelő koncentrációra, fegyelmezettségre és szervezettségre. Nem szabad kishitűnek lenni, bátran kell tenni a dolgunkat! Tóth és Palkovics sérülés, Tarlósi Patrik öt sárga miatt nem lép pályára.