2024.05.29.

Egyetlen gól okozta az SBTC vesztét a DEAC ellen

Nagy csatában nyertek az első félidő legvégén betaláló, majd előnyüket a lefújásig megtartó debreceniek.

Szombaton a DEAC-ot fogadta az SBTC a harmadosztály Észak-Keleti-csoportjának tizenhatodik fordulójában. A kezdősípszót követően jó darabig nem volt érdemi különbség a csapatok között. Tették a dolgukat a felek a nehéz talajon. A hálóőröknek sem akadt komolyabb dolga, kisebb lehetőségek adódtak itt is-ott is, inkább rögzített játékszituációkból, illetve egy ízben kapufát lőttek a látogatók. Nem sok volt hátra a szünetig, amikor egy ide-oda pattogót Szabó a bal alsóba vágott tizennégy méterről. Hiába lett volna lehetőség többször is a tisztázásra, ez nem történt meg a védők részéről.

A második felvonásban próbálkoztak az egyenlítéssel a házigazdák, de nagy ziccerig nem jutottak el. Egy alkalommal Tóth bravúrral védte Csifó tizenhatoson kívülről megeresztett löketét. A cívisvárosiak gyors kontráik egyikével szerették volna lezárni a meccset, de mivel nem tudtak ismét betalálni, az utolsó pillanatokig maradt izgalom. Végül már nem változott az állás a lefújásig, így egy nullra nyertek a komoly küzdelemben győzedelmeskedő debreceniek.

NB III Észak-Keleti-csoport, 16. forduló:

Salgótarjáni BTC-Debreceni EAC 0-1 (0-1)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 150 néző. Vezette: Sándor Cs. (Kulcsár D., Vargha T.)

Salgótarjáni BTC: Nyirati – Molnár M. (Petrecsko, 69.), Csuka, Kálmán (Sulyok, 35.), Palkovics – Tarlósi P., Nagy X., Klajban, Horváth T., Tarlósi M. (Boros, 52.) – Csifó. Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Debreceni EAC: Tóth D. – Kónya, Herczku, Vincze, Jankelics – Soltész, Sándor T., Virág (Bárány 70.), Lénárt (Tochukwu 25.) – Papp G., Szabó L. (Al-Sheraji 86.). Vezetőedző: Urbin Péter.

Sárga lap: Nagy X., Sulyok, ill. Kónya, Papp G., Korhut (a kispadon), Bárány

Gól: Szabó L. (44.)

Sebestyén Szilárd: – A mai mérkőzés igazából egy ki-ki meccs volt. Azt kell mondanom, hogy egygólos meccs volt, sajnos azt az egyet nem mi rúgtuk. Egy figyelmetlenségből kaptuk. A labda körül volt négy-öt játékosunk, és mégis az egy szem debreceni eszmélt a leggyorsabban. Ez sajnos eldöntötte a három pont sorsát. Igazából nem tudom hibáztatni a játékosokat. Hajtottak, küzdöttek. Ma sajnos ennyire futotta.

Urbin Péter: – Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Erre is számítottunk. Igazság szerint, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni játékban. Volt három-négy komolyabb gólszerzési lehetőségünk, amiből egyet sikerült kihasználtunk, és ezzel megnyertük a meccset. Az az igazság, bíztam benne egy nulla után, hogy egy második góllal le tudjuk hamarabb zárni a találkozót, ez nem sikerült. Így azt mondom, hogy azért a végéig volt izgalom a mérkőzésben, mert bármikor benne van a játékban, hogy kapunk egyet, de a srácok nagyon megérdemelték, inkább az elmúlt hetek balszerencséi, illetve sikertelenségei után, hogy újra győztünk. Gratulálok nekik!

A bajnokság aktuális állása: