2024.10.12.

A vendégek tűnnek esélyesnek a keleti vármegyei háromban

Az SVSE Zagyvarónán, az Ecseg Karancsságon győzne, Kazárra hivatalos a Nógrádmegyer.

Ezen a hétvégén a a tizenhatodik kört rendezik meg a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjában. Két-két bajnokira kerül sor szombaton és vasárnap. Lássuk, mit várunk az aktuális programot illetően!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 16. forduló:

2024. március 16. (szombat), 12.00:

Zagyvarónai SE-Somos VSE

Abszolút ellentétes mutatókkal melegítettek a felek, míg a házigazdák simán kikaptak idegenben, addig a vendégek könnyed sikerre tettek szert otthonuktól távol. Elvileg a mostani mérkőzésen is toronymagas favoritnak számítanak a szezonban még hibátlan mérleggel büszkélkedő somosiak, nem hibázhat Oláh Teofil együttese. A hazaiak rendre becsülettel küzdenek, nem volt ez máskép egy héttel ezelőtt sem, a realitás viszont azt súgja, ez a tényező ezúttal sem lesz elég egy jó eredmény eléréséhez, komoly bravúrként könyvelhetnénk el, ha nem üres kezekkel fejezné be a meccset Kaspár Zsolt legénysége. A látogatók célja egyértelmű, szeretnének aranyérmesek lenni és minél tovább százszázalékosak maradni, amennyiben valós valós tudásukkal rukkolnak elő szombaton, ismét tehetnek egy fontos lépést a helyes ösvényen.

Kazár KSE-Nógrádmegyer BSE

A forduló mérkőzésének keretein belül csapnak össze a gárdák, a negyedik helyezett fogadja a jelenlegi harmadikat. Mivel perpillanat öt egység választja el egymástól az érintetteket az előző körben elvárható diadalt arató vendégek javára, egy esetleges győzelem segítségével vélhetően egyszer és mindenkorra leszakítaná magáról riválisát Ökrös István brigádja. Erről a forgatókönyvről nyilván hallani sem akarnak a vállalható fiaskóval melegítő kazáriak, akik számukra ismerős környezetben semmiképpen nem üres kezekkel fejeznék be soros fellépésüket. Maximális fordulatszámon pörögve rágós falatnak bizonyulhat Kovács Gyula társulata, a legjobbjukra lesz szükség a ‘megyerieknek ahhoz, hogy két vállra fektessék közvetlen ellenlábasukat, máskülönben kellemetlen élményekkel gyarapodhatnak.

2024. március 17. (vasárnap), 15.00:

Feláldozhatók SE (Karancsság)-Ecseg SE

Ennek a találkozónak olyan csapatok veselkednek neki, melyek egyaránt nyerni tudtak a tavaszi starton. A hazaiak szép idegenbeli sikerrel melegítettek, míg a télen tovább erősödő ecsegiek a várakozásoknak megfelelő könnyed győzelemmel hangoltak. Kár tagadni, ezúttal is esélyesként tekinthetünk Moravcsik Ferenc együttesére, jókora meglepetésként kerülne be a köztudatba, ha meg tudnák fricskázni jóval acélosabbnak tetsző ellenfelüket a magukat gyakorlatilag a hatodik helyre bebetonozó karancsságiak. A házigazdák elsősorban az otthonuk által kölcsönzendő előnyökben reménykedhetnek, egyébként minden más érdemi adalék a látogatók mellett szól, akik céljaik elérése érdekében nem ismerhetnek pardont, odafigyelve pedig akár egy újabb simább győzelmet is bemutathatnak.

Felsőtoldi Cserhát TSE-Cered VSE

Három pozíció és sok-sok pont választja el egymástól az előző fordulóban egymáshoz hasonlóan alulmaradó gárdákat a tabellán, így a papírforma ezen összecsapást megelőzően is adott, előzetesen inkább az előrébb tanyázó cerediek irányába billentenénk a mérleg nyelvét. Gyorsan hozzá kell azonban tenni, garantálható, hogy erre a vélekedésre lesz egy-két határozott szavuk a mezőny sereghajtójának számító házigazdáknak is, akik előbb-utóbb elmozdulnának a nem túl szívderítő helyről. Apait-anyait beleadva akár lehet is keresnivalójuk a felsőtoldiaknak, de azért némiképp meglepő fordulatnak minősülne, ha most vasárnap tudna begyűjteni szezonbeli második győzelmét a szebb folytatás kapcsán bizakodó armada. Jó napot kifogva zsebre tehetik mindhárom egységet az otthoni vereséget kijavítani akaró látogatók.