2024.10.11.

Ez történt az észak-nyugati vármegyei háromban

A Dejtár és a Patak is nyert, nem bírt el egymással a Bernece és a Nógrádsipek.

Az előző hétvégén a huszonharmadik körre került sor a vármegyei harmadosztály észak-nyugati-csoportjában. Ismét egy kalap alatt, a megszokottnál rövidebb terjedelemben, a nyilatkozatokra fókuszálva számolunk be az aktuális részletekről.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 23. forduló:

Rétság FC-Dejtár SE 1-3 (0-0)

Havay Zoltán: A hétvégén a Dejtár csapatát fogadtuk. Sajnos sok hiányzónk volt. Ennek ellenére köszönöm a játékosaimnak, hogy odatették magukat, a vereségünktől függetlenül. Meccsről meccsre ez a hozzáállás kellene. Sok sikert kívánunk a Dejtárnak!

Balga Ferenc: Az első félidőben nagyon szép focit játszottunk, jók voltak a labdakihozatalok és a támadásvezetések, de a gól mégis elmaradt. Több gólos előnnyel kellett volna szünetre vonulnunk. A második játékrészben jöttek a megérdemelt találatok, de akkor is jobban kellene gazdálkodnunk a helyzetkihasználással, mert ez meg tudja bosszulni magát. Bizonyítja is, hogy a semmiből, egy átlövéssel szépíteni tudott az ellenfél. Ettől függetlenül jól nézett ki a csapat, gratulálok a fiúknak! A Rétságnak sok sikert kívánok!

Patak FC-Borsosberény SE 17-1-nél félbeszakadt a 78. percben (8-1)

Bella Sándor: – Minden tiszteletem azoké az embereké, akik a pályán maradtak, sportszerűségből jeles! Nagyobb összefogást és kitartást kívánok a ‘berényi csapatnak!

Kovács Péter: Sajnos bekövetkezett, amitől a sorsolást meglátva már tartottunk, tartottam. A sorozatos nagyarányú vereségek miatt elfogyott a lendület a srácokban. Akikben pedig maradt, azokkal nem tudtunk méltó ellenfelek lenni (lásd, elmúlt két hétvége eredménye). Így sajnos kérnem kellett a csapat kizárását a bajnokságból. Köszönöm mindenkinek, aki időt, energiát tett a csapatba!

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)-Nógrádsipek SE 2-2 (1-0)

Németh Krisztián: – Jó, izgalmas és jó iramú mérkőzést játszottunk. A múlt héthez képest most huszonketten voltunk. Pár embernek nem tudtam szerelést adni… Sajnos minden hétvége más. Most ez így jött össze. Az első félidőben sikerült vezetést szereznünk. Ekkor nekünk volt több helyzetünk. Egyszer szemben voltunk a kapussal, egyszer pedig az ötösről fejeltünk, mindkétszer nagy bravúrral védett a hálóőr. Egygólos előnnyel fordultunk. A második félidőben kicsit tompábbak lettünk. Nem tudom, ez minek tudható be. Ekkor a ‘Sipeknek volt több helyzete. Ki is egyenlítettek, majd ismét előnybe kerültünk. Rá pár percre ismét egalizáltak. A végén nekik volt kapufájuk. Izgalmakban bővelkedő meccset játszottunk, ahol megérdemelt döntetlen született. Az első félidő a miénk volt, a második az övék. Gratulálok mindkét csapatnak, az ellenfélnek további sok sikert! Újra kiderült, ha rendesen összejövünk, egy ilyen csapattal is képesek vagyunk egy jó találkozót játszani. Köszönöm szépen mindenkinek! Sajnos ez a hétvége kimarad, ami nem jön jól… 

id. Kelecsényi Gábor: – -Az első félidő gyenge játéka alapján örülhetünk az egy pontnak, hiába voltak nagy helyzeteink, a másodikban és játszottunk jobban. Egy pozitívum, hogy megmaradt az első forduló óta tartó veretlenségünk. Gratulálok a hazaiaknak!

Az aktuális állás: