2024.10.08.

Ez történt a keleti vármegyei háromban

A Nógrádmegyer, az Ecseg és az SVSE is elvárható sikert aratott.

Az elmúlt hétvégén a huszonharmadik fordulót rendezték meg a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjában. Ismét egy kalap alatt, a megszokottnál rövidebb terjedelemben, a nyilatkozatokra fókuszálva számolunk be az aktuális részletekről.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 23. forduló:

Nógrádmegyer BSE-Kazár KSE 4-2 (3-1)

Ökrös István: Sajnos a vendégcsapat létszáma bizonytalan volt a kezdésnél, meccs közben lettek meg teljesen. Ennek ellenére gyorsan letámadtak minket, és azt vettük észre, hogy már vezetnek is. Kicsit rákapcsoltunk, szereztünk is szép gólokat, de összességében rosszul játszottunk, sok hibával és több gólhelyzet is kimaradt. A Kazár nyomott végig, de az első félidőben szerzett három gólunkkal megnyertük a mérkőzést. Sok sikert kívánok a Kazárnak!

Kovács Gyula: Kezdésig nem sikerült tizenegy bevethető játékost összeszedni, mert a messziről érkezőket akadályozta a forgalom. Szerettem volna élni azzal, hogy megvárjuk az érkezőket, de a játékvezető szerint nincs hozzá jogunk, mert neki innen menni kell Szügybe, másik meccset vezetni. Vicc. Elkezdtük így tízen, ami az elején nem is hozott rossz játékot a részünkről. Meg is szereztük a vezetést, de már ekkor érezhető volt, hogy nem fogjuk így végig bírni. Három játékosunk munkahelyi sportnapról érkezve, hat kispályás meccs után jött el, hogy ki tudjuk állni, így lassan fölőrölt minket az ellenfél. Külön köszönet nekik érte, hogy így is vállalták, és mindenkinek, aki megjelent aznap. Kicsit több volt benne, úgy érzem, de a körülményekhez képest nem vagyok elégedetlen. A ‘megyeri csapatnak gratulálok a harmadik helyezéshez, és további sok sikert kívánok nekik!

Ecseg SE-Feláldozhatók SE (Karancsság) 11-1 (7-1)

Moravcsik Ferenc: – Egy nagyarányú győzelmet tudtunk elérni. Sportszerű mérkőzésen, nyert a jobbik csapat. Az eredmény mutatja a játékbéli különbséget is. A játékvezetés korrekt volt. Ismeretlenek voltak számomra, de jól tették a dolgukat. Most csak egy hiányzónk volt. Nekünk nem jönnek be a szombati meccsnapok, ellenben az ilyen vasárnapi mérkőzések igen. Minden ideális volt. Csak dicsérni tudom a fiúkat. Lelkes csapat volt az ellenfél. További sok sikert nekik!

Berta Gábor: Nehéz előjelekkel indultunk idegenbe, ami már szinte megszokott nálunk, több hiányzók is volt, így még tizenegyen is nehezen jöttünk össze. Ez rá is nyomta a bélyegét a csapat moráljára! Az ellenfél gyorsan be is kezdett két góllal, amire még tudtunk válaszolni, de aztán teljesen átvették a játék irányítását és nem sok kérdést hagytak a meccs hátralevő részében. Gratulálok az ecsegi csapatnak, sajnos még ilyen arányban is megérdemelt a győzelmük! Remélem, itthon összekapjuk magunkat, és úgy lépünk pályára, hogy focizni is akarunk, tisztelet a kivételnek!

Somos VSE-Zagyvarónai SE 5-1 (2-1)

Kaspár Zsolt: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, a csoport legerősebb ellenfelével. Úgy gondolom, hogy nagyon fegyelmezetten védekeztünk. Betartották a srácok, amit megbeszéltünk. Ha kicsit pontosabbak vagyunk, és nem kapkodunk, talán még egy-két gólt szerezhettünk volna. Kontráink jók voltak, de azért a Somos ennyivel jobb csapat. Gratulálok nekik és a mieinknek is!

Az aktuális állás: