2024.04.19.

Nehézség nélkül győzött az Érsekvadkert II

A várakozásoknak megfelelő arányú fiaskóban volt érdekelt a Bernecebaráti-Kemence.

Vasárnap a Bernecebaráti-Kemencét fogadta az Érsekvadkert tartalék együttese a vármegyei harmadosztály Észak-Nyugati-csoportjának ötödik fordulójában. Gyorsan nyomatékosították toronymagas favorit mivoltukat a hazaiak, tíz perc sem telt és már kettővel vezettek. Az első félidő derekán tovább nőtt a különbség. Ezt követően próbálkoztak a látogatók is, lehetőségeikhez képest mindent megtettek, de szépíteniük nem sikerült. A második felvonásban folytatták a gólok gyártását a házigazdák, még négyszer tudtak eredményesek lenni, így végül könnyed, hét nullás győzelemre tettek szert.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 5. forduló:

Érsekvadkert SE II-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence) 7-0 (3-0)

Vezette: Menczel J. (Nagy F. Zs.)

Érsekvadkert SE II: Szekeres – Őszi (Mácsik, 45.), Majer (Tálas, 57.), Farkas (Hustyava, 68.), Beluczki (Oláh F., 57.) – Medvik, Csiki (Konopás, 57.), Szabó László, Sipos (Szabó Levente, 57.) – Kovács R., Varga S. Edző: Bernhardt László.

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence): Esztergomi (Sági, 68.) – Gláz, Tóth K., Nagy Sz. (Forgács, 57.), Szabadkai – Fekete, Gáspár, Pál L., Forgács – Szilágyi (Nagy I., 57.), Vig. Játékos-edző: Németh Krisztián.

Sárga lap: Medvik, ill. Tóth K.

Gól: Szabó László (7., 21., 81.), Medvik (9.), Mácsik (49.), Varga S. (78.), Kovács R. (88.)

Jók: senki, ill. Esztergomi, Nagy Sz., Pál L.

Bernhardt László: – Az eredmény nem tükrözi azt, amit igazából vártam, mert ettől megint sokkal jobban kellett volna játszanunk. Ismét elszórakoztuk a helyzeteinket. Ebből ez sült ki. A vendégek igyekeztek, próbálkoztak, mindent megtettek azért, hogy kisebb legyen a különbség. Mi meg úgy voltunk vele, a meglévő előnynél újra elkezdtük azokat  butaságokat csinálni, amiket szoktunk. Egyénieskedtünk, szórakozgattunk, aminek ez lett a vége. Sok sikert kívánok a Bernecének a továbbiakban!

Németh Krisztián: – Nagyon hadilábon állunk a gólszerzéssel. Mondjuk, ez nem von le a ‘Vadkert érdemeiből semmit, mert jó csapatról van szó, de úgy gondolom, ha kicsit jobban koncentrálnák a kapu előtt és nem reagálnánk túl a dolgokat, akkor talán megtörne a jég, de így nagyon nehéz lesz. Vasárnap is volt négy helyzetünk, ami kimaradt, kapufát is rúgtunk. Mindkét félidőben volt lehetőségünk. Hátul szerencsétlenek vagyunk, mert a labda mindig visszapattan az ellenfélhez. Rögzített szituációknál hiába állunk oda az ember mellé, utána nem követjük, így nehéz. Azt veszem észre, ezt beszéltük a fiúkkal is, ellenünk most mindenkinek minden sikerül, nekünk pedig semmi. Sok sikert a hazaiaknak! Csináljuk tovább a dolgunkat. Köszönöm a játékosoknak, hogy ilyen rossz szériában is kitartanak egymás mellett, jönnek és csinálják becsülettel! Nem lehet őket elmarasztalni és semmi rosszat mondani rájuk. Amúgyis szűkösen és foghíjasan vagyunk, most pedig Nagy Szili és a kapusunk is megsérült. A Patak ellen megpróbáljuk kiküszöbölni a hiányzókat és összedrótozni az embereket. 

A bajnokság aktuális állása: