2024.10.12.

A Feláldozhatóknál is nyert a hibátlan éllovas.

Múlt vasárnap a Feláldozhatóknál tette tiszteletét a Somos VSE a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának harmadik fordulójában. Negyedóra alatt megszerezték a vezetést az egyértelmű favoritnak számító látogatók, majd hamarosan már kettővel mentek. A szünetig már nem módosult az állás, becsülettel harcoltak a karancsságiak. A második felvonásban hamar nőtt a különbség, majd egy hazai szépítés után a meccs hőse, a mesternégyesig jutó Kotroczó talált be újra. Ugyan ezt követően még kétszer eredményesek tudtak lenni a nem csüggedő házigazdák, az utolsó szó a látogatóké volt, akik végül hat hármas sikert könyvelhettek el.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 3. forduló:

Feláldozhatók SE (Karancsság)-Somos VSE 3-6 (0-2)

Vezette: Kis Zs. (Homoki G., Kis G. Zs.)

Feláldozhatók SE (Karancsság): Berki S. – Gergely, Csonka Attila, Jónás, Botos R. – Csonka D., Csonka R., Makó J., Berki K. (Berta, 46) – Berki B., Rusznyák. Edző: Oláh Norbert.

Somos VSE: Krizsanyik – Horváth Sz., Lakatos, Somoskői (Molnár, 69.), Kerényi – Ajtai, Adorján (Oroszi, 30.) – Bujtár (Vanó, 55.), Kotroczó, Láposi – Znamecz. Játékos-edző: Oláh Teofil.

Sárga lap: Berki K., Makó J., Botos R., ill. Somoskői, Vanó, Lakatos

Gól: Rusznyák (64.), Csonka Attila (66.), Gergely (74.), ill. Kotroczó (25., 52., 52., 65.), Kerényi (49.), Znamecz (93.)

Jók: az egész csapat, ill. Kotroczó (a mezőny legjobbja), Kerényi, Lakatos, Bujtár, Oroszi

Oláh Norbert: – Gratulálok a Somos csapatának, hiszen érvényesíteni tudták idegenben a papírformát, de nagyon büszke vagyok a játékosainkra, mivel kilencven percen keresztül szívből küzdeni tudtak és végre a játékkal tudtunk foglalkozni. Tisztában voltunk azzal, hogy az első három bajnoki mérkőzésünk irgalmatlan nehéz lesz, de ezeken már túl vagyunk. Úgy érzem, hogy a bajnokság a Feláldozhatók számára, hétvégén indul el, ahol már mindenképpen pontot, pontokat remélünk. További sok sikert a Somos csapatának, véleményem szerint az idei szezon bajnokcsapatával játszhattunk ma. Mi a továbbiakban ugyanezzel az elánnal fogunk küzdeni, és bízom benne, hogy ez a küzdés, pontokban fog mutatkozni.

Oláh Teofil: – Négy nullás vezetésünk után nagyon kiengedtünk és magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy nyilvánvaló kezes gólt adtak meg a bíró, és sérülés miatt az utolsó húsz percben emberhátrányban voltunk. További sok sikert a hazaiaknak!

A bajnokság aktuális állása: