2024.10.11.

Idegenbeli sikerrel indította a tavaszt az SVSE

Kazáron gyűjtött újabb pontokat a hibátlan éllovas.

Szombaton Kazáron tette tiszteletét az SVSE a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjának tizenötödik körében. Az első félidő derekáig tudták tartani magukat a hazaiak, majd betalált a favoritként pályára lépő másik oldal. A szünethez közeledve még kétszer betaláltak a látogatók, akik így el is döntötték az érdemi kérdéseket. A második felvonás elején jött a szépítés, és nem is adták fel a házigazdák, de közelebb férkőzni már nem tudtak, sőt a hajrában még két alkalommal kapituláltak. Végül öt egyre nyert a papírformát igazoló hibátlan éllovas. Znamecz tripláig jutott. Régiónk felnőtt bajnokságaiban immáron csak a somosiak rendelkeznek százszázalékos mutatóval.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 15. forduló:

Kazár KSE-Somos VSE 1-5 (0-3)

Vezette: Menczel J. (Sárrány Sz T., Reviczki J.)

Kazár KSE: Simon – Maruzs, Kovács Gy., Medve, Kun – Dobos, Kovács D., Árva, Bán – Berki J. (Gecse, 66.), Lesziák. Játékos-edző: Kovács Gyula.

Somos VSE: Krizsanyik – Horváth Sz. (Határ, 67.), Lakatos, Miskolczi (Vanó, 57.), Kerényi – Ajtai, Kotroczó – Bocsó (Láposi, 65.), Móricz (Somoskői, 70.), Bujtár – Znamecz. Edző: Oláh Teofil.

Sárga lap: Krizsanyik

Gól: Lesziák (49.), ill. Bujtár (21.), Znamecz (35., 80., 87.), Kotroczó (45.)

Jók: Dobos, Bán, Kovács D., ill. Ajtai, Kerényi, Láposi, Znamecz

Kovács Gyula:Sajnos olyan nehéz helyzetbe kerültünk, hogy nem tudtam tizenegy egészséges játékost kiküldeni a pályára, félő volt, hogy nem is fogjuk tudni tizenegyen befejezni a mérkőzést. Ennek ellenére nem örülök az eredménynek, mert ebben ettől több volt. Az egyéni hibáink ajándékgólokat jelentettek nekik. Így aztán még jobban nem értem, a játékvezetőnek miért kell egy ilyen erős csapatot ennyire végeredményt befolyásoló döntésekkel segíteni. A harmadik góljuknál hátulról hasra lökték a védőnket, amit még el is tudnék fogadni, hogy test a test elleninek vegyünk, ha a másik oldalon nem féltette volna őket annyira, hogy bármilyen érintkezésnél egyből szólt a síp. Egy hármas állásnál volt egy jó kilépés a védőik között, amire a kapusuk úgy jött ki a kapuból, hogy messze a tizenhatoson kívül kézzel sodorta el a mellette elpasszolt labdát. Ha nem üt bele kézzel, azt már az üres kapuba kellett volna passzolnunk. Érthetetlen, hogy ezt sárga lappal megúszta a kapus. Kiállítás helyett, meg lett oldva, mintha rájuk nem azok a szabályok vonatkoznának. Igen, így sajnos savanyú a szőlő, nagyon savanyú. Játékosaimnak köszönöm, hogy nehéz helyzetünk ellenére nem veszítettük el a hitünket. A Somosnak további sok sikert a bajnokságban, ekkora tudás birtokában, nincs nekik szükségük az ilyenfajta segítségekre!

Oláh Teofil: Első mérkőzésünket sikerült egy magabiztos játékkal megnyernünk. Gratulálok a csapatnak az újabb három ponthoz! További sok sikert a hazaiaknak!

A bajnokság aktuális állása: