2024.05.09.

Győzelemmel hangolt a Szügy

A Balassagyarmati SC ellen nyert edzőmeccset Koplányi Örs brigádja.

Szombaton egymás elleni gyakorló mérkőzéssel melegített a tavaszi idényre régiónk másodosztályának két csapata, a Balassagyarmati SC a Szüggyel találkozott. A kiegyenlített edzőmeccsen már a szünetre is előnnyel vonulhatott utóbb említett gárda, a fordulás után pedig még növelte a lépésfórt Koplányi Örs társulata. Végül három egyre nyertek a szügyiek, akik már csak azt nem tudják, ezen a hétvégén kell-e bajnokit vívniuk vagy nem… 2024, Nógrád vármegye.

Felkészülési mérkőzés:

Balassagyarmati SC-Szügy SE 1-3 (1-2)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya. Vezette: Szikora D.

Balassagyarmati SC: Csordás Á. – Horváth B., Tóth Ákos, Csordás K., Varga K. – Lukács – Rodák, Konderla, Csábi G., Csábi B. – Csábi T. Cserék: Beniczky, Pifka, Tóth Ádám, Nagy K., Major, Kovács A. Vezetőedző: Babcsán Tibor.

Szügy SE: Oláh M. – Földvári (Deák), Ágner, Bozsó, Keresztes – Saár, Hugyecz, Jónás, Tátrai – Rónási, Reznyik (Varsi). Vezetőedző: Koplányi Örs.

Gól: Csábi T., ill. Rónási (2), Tátrai

 

Babcsán Tibor:Ma sem vallottunk szégyent. Nagyszerűen játszottunk, teljesen felnőttünk a vendégcsapathoz. Sportszerű mérkőzés volt. A kapott gólok elkerülhetők lettek volna, ha nem ilyen gyenge a játékvezetés. A második gólnál az ellenfél játékosa kézzel vitte el a labdát az ötös sarkánál és így lett gól. A mi játékosunk pedig nem élhetett az előnyszabállyal, pedig egyedül vihette volna a kapura a labdát, de a játékvezető visszafújta az akciót… Remélem, ezzel a játékvezetővel nem találkozunk a bajnokságban! Minden játékosnak adtam játéklehetőséget, kinek többet, kinek kevesebbet. Készülünk a BSE elleni rangadóra!

Koplányi Örs: Az utolsó felkészülési mérkőzésre fiatalabb öregek álltak rendelkezésemre, mert az U19-esek bajnoki meccsen vettek részt, és így az U17-es korosztályból három csiszolatlan gyémánt csatlakozott, akiknek már most a felnőtt csapatban lenne a helyük! Nagyon látszik az elvégzett munka gyümölcse, hogy Szenográdi Péter és Koleszár Krisztián kezei alól milyen kész, jó játékosok kerülnek ki. A mérkőzésen egy jó, fiatal csapattal találtuk szembe magunkat, mely kiegészült pár rutinos játékossal. Nyomás alá helyeztek bennünket, végig támadóan léptek fel, úgyhogy Babcsán Tibor jó csapatot rakott össze a tavaszra! Ez volt a főpróba. Kérdezem, hogy hogyan készüljünk a héten? Játszunk hétvégén vagy nem? Valaki tud valamit? Ha igen, szóljon! Köszönöm Szikora Dávidnak és Korbely Zsoltnak, hogy végig segítették a felkészülést, az önkormányzatnak, a polgármester úrnak az anyagi támogatást az egész szezonban! További sok sikert a Balassagyarmati SC-nek!