2024.04.16.

Idegenben örülhetett a Nógrádsipek

Pont nélkül maradt a Rétság.

Szombaton a Nógrádsipeket fogadta a Rétság a vármegyei harmadik vonal észak-nyugati-csoportjának tizennyolcadik körében. Bár gyorsan megszerezték a vezetést a házigazdák, gyorsan összekapták magukat a látogatók, akik előbb az első etap felénél egalizáltak, majd kisvártatva a vezetést is megszerezték. A szünetig nem esett újabb gól, aztán a második felvonásban sem. Próbálkoztak ugyan a hazaiak, mindhiába, így kettő egyes győzelemre tettek szert a vendégek.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 18. forduló:

Rétság FC-Nógrádsipek SE 1-2 (1-2)

Vezette: Dobsonyi L. (Varga F., Pálinkás S.)

Rétság FC: Pataki – Tövis, Benkocs D., Havay B., Benkocs B. – Lakatos (Molnár, 28.), Körmöci, Ragács (Juhász, 64.), Homolya E. (Durján, 70.) – Benkocs K., (Hekli, 82.) Homolya A. Edző: Havay Zoltán.

Nógrádsipek SE: Strehó – Horváth P., Farkas, Pityi, Végh Á. – Percze, Csernák, ifj. Kelecsényi (id. Kelecsényi, 82.) – Veréb, Mócsány G. (Árva, 64.) Portik-Lukács (Várszögi, 77.). Játékos-edző: id. Kelecsényi Gábor.

Sárga lap: Homolya, Ragács, Tövis, Juhász, Molnár, Hekli, ill. id. Kelecsényi G., Horváth P., ifj. Kelecsényi G.

Gól: Benkocs K. (7.), ill. ifj. Kelecsényi (25.), Farkas (27.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Havay Zoltán:Elnézést kérünk a szurkolóktól! További sok sikert kívánunk a Nógrádsipeknek! Reméljük, a következő fordulóban javítunk!

id. Kelecsényi Gábor: Nehéz meccsen vagyunk túl, ahol az első félidőben tudtunk játszani és megfordítani a hazai vezetést. A másodikban nagyon beszorultunk a térfelünkre, és csak pár kontrát tudtunk vezetni a védekezésünk mellett, de sikerült megszerezni a győzelmet. Havay Zolinak és csapatának további sok sikert kívánok!

A bajnokság állása: