2024.05.09.

Derbin örülhetett a Romhány

A szünet után tudott felülkerekedni a Kétbodonyon Bencsik Emil legénysége.

Vasárnap igazi rangadót rendeztek a vármegyei harmadosztály dél-nyugati-csoportjának tizenhatodik körében. Az éllovas Romhány a második helyezett, csak rosszabb gólkülönbséggel lemaradó Kétbodonyt fogadta. Egy büntető által gyorsan előnybe kerültek a hazaiak, ez azonban nem szegte a másik oldal kedvét, a nyitónegyedóra után már remi volt a csörte, majd kisvártatva a látogatóknál volt a lépésfór. Nem sokkal a szünet jött az egyenlítés, így fej fej mellett fordultak a felek. A második felvonás elején megint beköszöntek a házigazdák, majd a meccs embere, Szunter jutott tripláig. Mindent megtett a hátrányban lévő oldal, de nem sikerült csökkenteni a különbséget, sőt a duplázó Varga Gyula a hajrában végleg lezárta a mérkőzést. Öt kettes arányban diadalmaskodott Bencsik Emil fontos skalpot begyűjtő alakulata.

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 16. forduló:

Romhány KSE-Kétbodony SE 5-2 (2-2)

Vezette: Molnár L. (Szász K., Kürtössy O.)

Romhány KSE: Nagy M. – Marsicki B., Jávor (Ivanics, 88.), Péter Cs., Seres Á. (Majer, 73.) – Takács S. (Tabics, 80.), Bencsik (Mudroncsik, 88.), Dudás, Hegedűs (Dóka, 65.) – Szunter (Hajdu, 74.), Varga Gy. (Berta, 88.). Játékos-edző: Bencsik Emil.

Kétbodony SE: Rados – Kertész, Szorcsik, Ódor, Boros – Jele, Nagy B. (Takács B., 60.), Farkas (Tóth J., 68.) – Kutnyik (Takács J., 88.), Molnár J., Valusz. Edző: Bartyik Róbert.

Sárga lap: Dudás, Péter Cs., ill. Nagy B., Kutnyik

Gól: Varga Gy. (5., 87.), Szunter (39., 51., 61.), ill. Valusz (16.), Kutnyik (27.)

Jók: Szunter, Varga Gy., Dudás, ill. Farkas, Nagy B., Jele, Molnár J.

Bencsik Emil:Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Az első félidő elején sikerült megszereznünk a vezetést, de a csapatnak nem annyira ment a játék. Mindenki ideges volt, szerintem kicsit benne lehetett a srácokban a feszültség, hogy azért komoly tétje van ennek a meccsnek a számunkra. Kiegyenlített az ellenfél, majd rúgtak még egyet. Aztán ki tudtunk egyenlíteni, így döntetlen lett a félidő. Szoros, küzdelmes találkozó volt. A második félidőben sikerült a fiúknál elérni, hogy fejben megnyugodjanak, mert muszáj játszanunk és még gólokat szereznünk. Hála istennek, sikerült. Megnyugodott a csapat. Játszottunk. Ahogy el tudtunk kezdeni focizni, rúgtuk is a gólokat, így a szünet után fel tudtuk őrölni az ellenfelünket. Sok sikert kívánok a vendégeknek, jól küzdöttek! Mi küzdünk tovább a bajnoki címért. 

Bartyik Róbert: Azt gondolom, hogy játszottunk egy viszonylag jó iramú meccset. Az osztály színvonalához képest egész jó volt. Sajnos kikaptunk. Azt gondolom, hogy mindenféleképpen jobbak voltak. Van, amivel nem tudunk szembe szállni és harcolni. A játékvezetéssel nem nagyon szoktam foglalkozni. Inkább ma sem teszem. Aki látta, az tudja, hogy miről beszélek. Gratulálok a Romhánynak! Mi pedig csináljuk tovább a dolgunkat.

A bajnokság aktuális állása: