2024.10.12.

Hozta a kötelezőt a Romhány

Emelt fővel hagyhatta el a pályát a mindent beleadó Legénd.

Vasárnap a Legéndet fogadta a Romhány a vármegyei harmadosztály dél-nyugati-csoportjának tizenhetedik fordulójában. Ahogy egy kiemelkedő esélyeshez illik, tíz perc alatt kétgólos előnyre tettek szert az előbb büntetőből, majd akcióból eredményes házigazdák. Ezt követően kisebb csend következett, majd a szünet előtt nőtt ismét a különbség. A második felvonás elején újra mattolták a sereghajtót a hazaiak, majd kisebb meglepetésre, ezután már nem szolgáltatott több találatot a meccs. A látogatók becsületére váljék, hogy nagyot küzdve védekeztek, ráadásul a hajrában még a szépítésig is eljutottak. Végül négy egyre nyert az éllovas.

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 17. forduló:

Romhány KSE-Legéndi SE 4-1 3-0)

Vezette: Ordasi I. P. (Dombi D.)

Romhány KSE: Ivanics (Nagy M., 46.) – Majer (Marsicki B., 46.), Jávor (Hajdu, 70.), Péter Cs., Dóka (Seres Á., 62.) – Berta (Hegedűs, 50.), Dudás, Bencsik, Tabics (Takács S., 46.) – Szunter (Mudroncsik, 61.), Varga Gy. Játékos-edző: Bencsik Emil.

Legéndi SE: Miklián – Gláz, Soós, Oláh T., Csémi (Lajos B., 45.) – Csóka, Kucsera, Kovács R. (Márkus, 80.), Ságodi – Nagy D., Hámori. Játékos-edző: Márkus Márk.

Sárga lap: Ságodi, Gláz

Gól: Dudás (2.), Varga Gy. (10., 38.), Szunter (55.), ill. Lajos B. (87.)

Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat

Bencsik Emil: Az első negyedórában sikerült két gólt is szereznünk. Onnantól kezdve tudtuk uralni a mérkőzést. Sajnos nagyon sok helyzetet kihagytunk, így nem tudtunk nagyobb arányú győzelmet elérni, de a kötelező siker megvolt. Az összes játékosnak lehetőséget tudtam adni. Megyünk tovább a céljaink felé! A legéndieknek azt kívánom, hogy próbálják végigcsinálni ezt a bajnokságot, küzdjenek, és maradjanak egyben, további sok sikert kívánok nekik!

Márkus Márk: Tizenhárom fővel tudtunk megjelenni a mérkőzésre. Megpróbáltunk egy védekező taktikát alkalmazni, hogy ne kapjunk sok gólt. A hazaiak már az első percben büntetőhöz jutottak, amit értékesítettek. Három kapott góllal fordultunk. A második félidőre menve a hazaiak betaláltak még egyszer. A mérkőzés vége felé ők már kicsit kiengedtek, de mi nem adtuk fel, és a sok nyomás ellenére sikerült egy gólt szerezni. Hosszú idő után most látszott a csapaton, hogy megtesz mindent a pályán, ilyen mentalitással az előző fordulókban más eredmény születhetett volna. Megyünk tovább, remélem, megmarad a lelkesedés és nem adjuk fel a meccs végénél. Gratulálok a Romhánynak, további sok sikert!

A bajnokság aktuális állása: