2024.02.25.

Nem várt arányban húzta be rangadóját a Dejtár

Nagyon simán kikapott a Rétság.

Vasárnap Rétságon volt jelenése a Dejtárnak a vármegyei harmadik vonal Észak-Nyugati-csoportjának második körében. A várakozások szerint rangadónak vágtak neki a felek, ehhez képest viszont elég sima lett a vége. Egy büntető által már a nyitónegyedórában betaláltak a vendégek, majd az összecsapás harmadához közeledve ismét mattolták ellenfelüket. A hazaiak is próbálkoztak a nagy melegben, ezen a napon viszont nekik semmi sem sikerült. A fordulás után ismét Szilágyi értékesített egy tizenegyest, majd az utolsó húsz percben még két alkalommal eredményesek tudtak lenni a látogatók, akik így könnyed, öt nullás győzelmet arattak.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 2. forduló:

Rétság FC-Dejtár SE 0-5 (0-2)

Vezette: Kiss D. (Rácz D.)

Rétság FC: Pataki – Tövis, Benkocs, Molnár M., Homolya A. – Kenyeres (Barna, 60.), Durján (Dian, 80.), Körmöci, Szklenár – Mák (Hekli, 81.), Homolya E. Edző: Havay Zoltán.

Dejtár SE: Debre – Balla (Varga G., 61.), Gál N., Szorcsik (Trubin, 61.), Balatoni (Csabai, 81.) – Gál M. (Lantos, 61.), Pap, Szilágyi (Hársfalvi, 67.), Dombi (Lázár P., 61.) – Szandai, Vachó. Edző: Balga Ferenc.

Sárga lap: Durján, ill. Szilágyi, Pap

Gól: Szilágyi (12., 61.), Gál M. (28.), Gál N. (72.), Lázár P. (82.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Havay Zoltán: – Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, egy nagyon erős Dejtár ellen. Elég foghíjasan tudtunk kiállni. Büszke vagyok a csapatomra, mindent megtettek, annak ellenére is, hogy kevesen voltunk. Sajnos vannak ilyen pofonok az életben, a végére teljesen elfogytunk. Nem vagyunk csalódottak, most ebből kell felállni. Gratulálok és sok sikert kívánok a Dejtár csapatának!

Balga Ferenc: – A nagy hőség és szárazságnak köszönhetően érzékelhető volt a koncentráció hiánya, küzdöttek a játékosok a meleggel. Mindkét csapatnál meghatározó játékosok hiányoztak, viszont örülök, hogy így is szép létszámmal utaztunk, és megjelentek olyan srácok is, akik kevesebbet jártak. Összességében egy jó meccset játszottunk és megérdemelt a három pont. Sok sikert a Rétságnak!