2024.04.18.

Megharcolt a sikerért a Felsőpetény

Nem adta olcsón a bőrét a Legénd.

Vasárnap a Legéndet fogadta a Felsőpetény a vármegyei harmadosztály Dél-Nyugati-csoportjának második körében. Egy öngól jóvoltából hamar megszerezték a vezetést a hazaiak, ezután viszont csupán elrontott helyzetekkel jeleskedtek. Az összecsapás harmadánál előbb egalizáltak, majd fordítottak a látogatók, akik azonban nem sokáig örülhettek, mert kisvártatva érkezett az egyenlítés. A térfélcserét követően folytatódott a férfias csata, a házigazdák pedig ismét a maguk javára billentették a mérleg nyelvét. Volt még hátra fél óra, de már nem tudtak válaszolni a vendégek, így három kettőre nyertek a felsőpetényiek.

Vármegyei III. osztály, Dél-Nyugati-csoport, 2. forduló:

Felsőpetény SE-Legéndi SE 3-2 (2-2)

Vezette: Szász K. (Ferencz P.)

Felsőpetény SE: Piszár – Misják, Tóth Z., Belovai, Nagy Cs. (Varga K., 84.) – Mátyás K. (Mátyás B., 46.), Hegedűs, Burai, Garai M. – Garai G., Albert. Edző: Laczkovszki Zsolt.

Legéndi SE: Miklián (Oláh A., 46.)(Soós, 55.) – Garaba (Gyetvai,. 66.), Nagy D., Lajos B., Kucsera (Márkus, 77.) – Oláh M., Oláh B., Franyó, Virág – Ságodi, Ollé. Edző: Bujnyik János.

Sárga lap: Franyó

Gól: Garaba (13., öngól), Garai G. (37.), Garai M. (61.), ill. Oláh B. (33.), Oláh M. (34.)

Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat

Laczkovszki Zsolt: – Izgalmas, jó mérkőzést játszottunk és megérdemelten nyertünk. Hamar vezetést szereztünk, de a Legénd kiegyenlített és átvette a vezetést is ideglenesen. Gyorsan reagáltunk és ki is egyenlítettünk, majd ismét mi vezettünk. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki szép játékkal, és tizenhárom ziccert hagytunk ki, aminek nem örülök, mert ennyi helyzetet nem szabad elrontani. Jobban játszottunk, mint a Legénd, de a befejezéseinket gyakorolni kell, még mindig van hova fejlődni. A vendégkapusnak mielőbbi gyógyulást kívánunk, egybecsúszott a csatárunkkal és sajnos le kellett őt cserélni, abszolút nem volt szándékos. Garai Gerinek köszönjük, hogy velünk volt és gólokkal búcsúzott tőlünk, sok sikert kívánunk neki Pest vármegyei kalandjához. A csapat küzdött, szépen játszott, az új igazolásaink is szépen illeszkednek be a gárdába. Köszönöm a drukkereink kitartását, buzdítását! Készülünk a berceli meccsre.

Bujnyik János: – Elég jó mérkőzésnek indult ez a meccs. Vezetést szerzett a Felsőpetény, majd tudtunk kétszer válaszolni. Onnantól kezdve viszont volt négy sérülésem, két kapust és két mezőnyjátékost is le kellett váltanom. Megvoltak a helyzeteink, de az is igaz, hogy sokat kihagyott az ellenfél is. Ezt gólra mérik, és ebben most jobbak voltak a hazaiak. Gratulálok nekik, de a fiúknak is, mert akik eljöttek, szerintem szívüket-lelküket kitették a csapatért, amit látni az eredményen is. Ez szerintem nem olyan vereség volt, ami miatt magyarázkodnom kellene. Vasárnap megyünk tovább. Mielőbbi jobbulást kívánok a sérülteknek!