2024.05.09.

Simán nyert rangadót a Patak

Öt góllal maradt alul a gyenge napot kifogó Érsekvadkert II.

Vasárnap a Patakot fogadta az Érsekvadkert második számú együttese a vármegyei harmadosztály észak-keleti-csoportjának tizennyolcadik körbéli rangadóján. Korai hazai próbálkozások után inkább a látogatók lettek aktívabbak, akik éppen a szünet előtt vezetést is tudtak szerezni. Negyedóra sem telt el a szünetet követően, de már két újabb góllal tudtak előrukkolni a vendégek, majd hamarosan tovább nőtt a különbség. Két piros lap miatt is főhetett a házigazdák feje, majd a hajrában megkapták a kegyelemdöfést is. Végül sima, öt nullás diadalt arattak a patakiak.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 18. forduló:

Érsekvadkert SE II-Patak FC 0-5 (0-1)

Vezette: Kovács M. (Dobsonyi L., Bangó R.)

Érsekvadkert SE II: Ivanics (Nagy R., 65.) – Hustyava, Farkas, Tálas, Báló – Sipos, Gubik (Beluczki, 62.), Őszi (Csejk, 46.), Pálfi – Varga S., Terenyei. Edző: Bernhardt László.

Patak FC: Pincze – Horváth B., Forgács, Csókási, Mócsány (Fábián, 70.) – Oravecz (Váró, 80.), Várhegyi, Paulicsek, Dombi (Kürtössy, 75.) – Bogdány (Takács, 70.), Németh (Sinkovics, 60.).. Edző: Bella Sándor.

Sárga lap: Varga S., Sipos, ill. Dombi

Piros lap: Pálfi (72.), Tálas (88., mindketten Érsekvadkert SE II)

Gól: Oravecz (45., 56.), Bogdány (58.), Várhegyi (69.), Takács (88.)

Jók: senki, ill. Oravecz (a mezőny legjobbja), az egész csapat

Bernhardt László:Már a rétsági mérkőzés után is fontolgattam a lemondásomat, de most elhatározásra jutottam. A döntésem nem az eredményektől függ, hanem a hozzáállástól. Egyetlen egy csapatomtól, egyetlen játékosomtól sem tűrtem el, ha fegyelmezetlen volt vagy sportszerűtlen. Sajnos az utóbbi két mérkőzésen ez bekövetkezett, ezért lemondok a vezetőedzői posztomról, mert a továbbiakban nem adom a nevem a fegyelmezetlen és sportszerűtlen játékhoz. A jövőben sok sikert kívánok a csapatnak! Sok sikert kívánok minden csapatnak és edzőkollégának! Természetesen az utánpótlásnál és a megye egyes csapatunknál továbbra is a legjobb tudásom szerint dolgozom!

Bella Sándor: Jó hangulatban, tele önbizalommal érkeztünk erre a nagyon fontos rangadóra. Erős és bő kerettel készültünk, és célunk egyértelműen a győzelem volt! Fontos volt, hogy amit az öltözőben megbeszéltünk, az a pályán maradéktalanul visszaköszönjön! Azt kell mondjam, játékosaim ezt ma profi módon betartották! Tiszta, fegyelmezett játékkal ellenfelünk fölé nőttünk, megvoltak a helyzeteink is, de a vezetőtalálatot mégis csak a félidő lefújása előtti pillanatban tudtuk megszerezni. A második találatunk után a hazai csapat összetört, fegyelmezetlenek lettek. Csapatom nem esett ki a ritmusból, így addigra teljesen felborult a pálya, már csak az volt, amit mi akartunk. Újabb gólokat szereztünk, ellenfelünk pedig szó szerint elfogyott. Sajnos az utolsó percekre már csak heten maradtak a sérülések és a kiállítások miatt, de addigra már eldőlt a mérkőzés. Mindezek ellenére egy nagyon sportszerű meccs volt, a sérülések sajnálatosak voltak, reméljük, mindkét játékos rendbe jön, a kiállítások pedig egyértelműen a fegyelmezetlenségnek tudható be. Csapatom az idei szezon legjobb teljesítményét nyújtva, megérdemelt győzelmet könyvelhetett el a lefújás után, nagyon büszke vagyok rájuk! További sok sikert kívánok az Érsekvadkert csapatának!

A bajnokság állása: