2024.10.13.

Egy ideig nem lesznek vármegyei harmadosztályú válogatottak

A jelenlegi lebonyolítási formában nincs létjogosultsága korábbi rovatunknak.

Pár szezonnal ezelőtt úgy döntöttünk, a legalacsonyabb osztály csoportjaiban is fordulóról fordulóra jelentkezünk egy összeállítással, ahol az edzők javaslatai alapján igyekszünk összeállítani az adott mérkőzések válogatottját a régiókban. Kellő népszerűség kísérte ezen anyagunkat, mind a játékosok, mind az edzők vagy éppen a szurkolók körében. Mint ismert, a mostani idény előtt fontos változás következett be a divíziók eloszlásával kapcsolatban, immáron háromszor nyolc gárda versenyez egymással.

A mögöttünk hagyott hétvégén elstartoltak a pontvadászatok. Ezt követően egy, már bevált séma szerint megpróbáltuk összerakni a különféle fantázia tizenegyeket, de az idő előrehaladtával azon kaptuk magunkat, semmi értelme az egésznek, négy meccs alapján nincs semmilyen létjogosultsága „bohóckodnunk”. Nagy nehezen átlagosan nyolc emberig jutottunk el, itt aztán megállt a merítési lehetőség…

Mivel jó páran érdeklődtek az elmaradó cikkek felől, ezért ezúton tájékoztatjuk olvasóinkat, hivatalosan is azt a döntést hoztuk meg, hogy a 2023/2024-es kiírásban egyetlen egyszer sem fogjuk összerakni az adott kör álomcsapatait, ez a sorozatunk tehát legalább erre az évadra (úgy is fogalmazhatnánk, amíg ez a rendszer áll fenn) pihenőre vonul. Az esetleges újraindításra térjünk vissza egy múlva ilyenkor.