2024.05.27.

Ismét csonka fordulót rendeznek a vármegyei harmadosztály keleti-csoportjában

Nem hibázhat a Nógrádmegyer és az Ecseg, a Feláldozhatókat fogadja a Cered.

A mostani hétvégén a nyolcadik kört rendezik meg a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának 2023/2024-es évadában. Szombaton egy meccsre kerül sor, vasárnap két bajnokit bonyolítanak le, míg egy összecsapást elhalasztottak. Lássuk, mire számítunk az aktuális program kapcsán!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 8. forduló, 2023. október 7. (szombat), 12.00:

Nógrádmegyer BSE-Felsőtoldi Cserhát TSE

A papírforma szerint nem hibázhatnak a dobogó legalsó fokán tanyázó házigazdák, minden adott lehet számukra ahhoz, hogy kijavítsák a legutóbbi körben elszenvedett súlyos vereségüket. A szintén fiaskóval melegítő látogatók a mezőny utolsó előtti pozícióját foglalják el, kisebbfajta csoda lenne, ha így vagy úgy, de meg tudnák fricskázni a jóval acélosabbnak tetsző másik oldalt. Reális szemmel nézve, a későbbiekben a ‘megyeriek célja leginkább a bronzérem megkaparintása lehet, egy ennél jobb eredmény bravúr volna a javából. Otthonukban nem ismerhetnek pardont a harcos hazaiak, kellő odafigyeléssel pedig akár egy könnyedebb sikerrel is feledtethetik a legutóbb beszedett csúnya pofont. Komoly kalapemeléssel illethetnénk a felsőtoldiakat bármilyen jellegű meglepetés elérése esetén.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 8. forduló, 2023. szeptember október 8. (vasárnap), 15.00: 

Ecseg SE-Zagyvarónai SE

Ezt a csörtét is az imént kivesézett mérkőzéshez hasonlóan tudjuk felvezetni, előzetesen egyáltalán nincs benne a levegőben, hogy éppen most rukkolnak majd elő egy főnixmadárszerű feltámadással az egyelőre pont nélkül sereghajtóként evickélő vendégek, akiknek ezúttal egy célja lehet, a tisztes helytállás. A hazaiak sima győzelmet tudhatnak maguk mögött, nagyon gyorsan feledtették egy körrel korábbi vereségüket. Perpillanat másodikok az ecsegiek, de mérget vehetünk rá, hogy még nem tettek le egy előkelőbb pozícióról. Persze ahhoz, hogy reménykedhessenek, most sem szabad hibázniuk, éppen ellenkezőleg, egy nagyon sima meccsel kellene előhozakodniuk. Piszok nehéz túra elébe néznek az előző hetekben becsülettel harcoló zagyvarónaiak.

Cered VSE-Feláldozhatók SE (Karancsság)

A dolgok jelenlegi állása szerint, abszolút nyílt sisakosnak ígérkezik ez a csörte. A hazaiak nem léptek pályára az előző hétvégén, elhalasztásra került egy körrel korábbi bajnokijuk. Egyébiránt négy vereséget tudhat maga mögött Horváth Jenő legénysége, lenne mit kijavítani, ki tudja, talán éppen most fog fordulni a kocka. A karancsságiak viszont éppen most vannak felszállóágban, egymás után kétszer is nyertek, így önbizalom terén egészen biztosan remekül fest Oláh Norbert brigádja. Előzetes statisztika azonban ide vagy oda, ha egy hangányival is, de a labda útjára indulása előtt több sansszal illetnénk a ceredieket, akiknek újra kijöhet a lépés. Nyilván a vendégek minden erejükkel azon lesznek, hogy folytatódjon eredményes hadjáratuk, így egy izgalmas ütközet is benne van a pakliban.

Kazár KSE-Somos VSE-elhalasztva 

A hazaiak kérésére 2023. november 26-ára halasztották a bajnokit.