2024.05.29.

Összecsap két dobogós a keleti vármegyei háromban

A Ecseg a Nógrádmegyert fogadja, a Cered ellen sem állna meg az SVSE.

A mostani hétvégén a tizenhetedik körrel folytatódik a vármegyei második vonal 2023/2024-es kiírása. Négy mérkőzést szombaton rendeznek meg, kettő vasárnapra marad. Lássuk, mire számítunk a soros műsor kapcsán!

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 19. forduló:

2024. április 6. (szombat), 13.30:

Kazár KSE-Felsőtoldi Cserhát TSE

A papírforma szerint a döntetlennel melegítő, a negyedik helyet magabiztosan őrző házigazdák a meccs kiemelkedő favoritjai, ezzel együtt, egy laza karlegyintéssel semmikképpen nem írnánk le a látogatókat. A felsőtoldiak pozitív képet alakítottak ki magukról a tavasz eddigi részében, és ugyan az előző két körben kikaptak, az említett találkozókon az volt a realitás. Kár tagadni, fontos tényező lehet szombaton az ismerősebb környezet, nem lesz egyszerű dolguk a vendégeknek, dicséretes cselekedetként könyvelnénk el, ha meg tudnák fricskázni a győzelemre készülő másik oldalt, de azért tényleg érdemes lesz résen lenniük a kazáriaknak.

Zagyvarónai SE-Feláldozhatók SE

Ezen a mérkőzésen kiegyenlített viaskodásra számítunk. Bár a hazaiak. még nem tudtak pontot sem gyűjteni ebben a naptári évben, van egy gyanúnk, hogy ezúttal semmiképpen nem szeretnének hoppon maradni, éppen ellenkezőleg… A karancsságiak egy remivel hangoltak, Berta Gábor együttese egyszer már nyert tavasszal, a cél nyilván világos, most is diadalmaskodna a stabilan a hatodik pozíciót elfoglaló gárda. Mivel jelenleg hét egység választja el a feleket, egy sikeres manőver által, fel tudnának zárkózni a hátrányban lévő zagyvarónaiak, ehhez viszont lesz egy-két szavuk a vendégeknek is, akik most végleg leszakíthatnák magukról riválisukat.

2024. április 7. (vasárnap), 13.30:

Somos VSE-Cered VSE

Az esélyek adottak az egyoldalúnak ígérkező találkozó előtt, amit megelőzően a legnagyobb kérdés leginkább az, hogy sor kerül-e rá, ugyanis könnyen lehet, az előző körben már ki nem álló vendégek, ismét hasonlóképpen döntenek… Ami biztos, hogy Horváth Jenő elköszönt a cerediektől, erről az elhatározásról hamarosan egy bővenn anyagban számolunk be. A somosiak kvalitásai ismertek, nem véletlenül maradtak egyedüliként hibátlanok vármegyénk felnőtt bajnokságaiban, magasabb osztályokban is megállnák a helyüket, amire hamarosan sor is kerülhet… Ezen az összecsapán, ha létrejön, csak az lehet talány, mennyivel győz a hibátlan éllovas.

Ecseg SE-Nógrádmegyer BSE

A forduló messze legkiemelkedőbb párbajának veselkedhetnek neki a társulatok, ez az ütközet bizony rangadó, a második fogadja a harmadikat. Perpillanat hét pont van a résztvevők között, így egyrészről elléphetnek vetélytársuktól az ecsegiek, másfelől pedig, egy győzelem által felzárkóznának a vendégek. Közös a csapatokban, hogy egyaránt százszázalékosak tavasszal, szóval a formára és az önbizalomra sem lehet panasz. Az bizonyos, a saját pályájuk miatt valamelyest több sansszal illetnénk a házigazdákat, nem lennénk azonban meglepve, ha erre a vélekedésre rácáfolnának a vendégek, ehhez viszont a maximumra lesz szükség.