2024.05.08.

A hétvége embere: Fodor Balázs

Csapata legjobbjaként duplázva segítette emlékezetes sikerhez csapatát a Szendehelyen nyerni tudó Héhalom középpályása.

Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Vármegyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A 2023/2024-es szezon tizenkilencedik köre után a Héhalom középpályása, Fodor Balázs mellett döntöttünk, aki csapata legjobbjaként duplázva segítette hozzá együttesét a Szendehely otthonában elért három kettes győzelemhez. Most pedig jöjjön a mindent eldöntő gólt a hosszabbításban megszerző játékokossal készült interjúnk!

– Milyen gondolatokkal tekint vissza az elmúlt bajnokira?

– Tudtuk, hogy egy hatpontos találkozónak nézünk elébe, ezért plusz motivációval érkeztünk a mérkőzésre – vágott bele Fodor Balázs. Szendehelyen nyárias idő, jó erőkből ellenfél, de sajnos játékra alkalmatlan pálya fogadott minket. Utóbbi elég erősen érződött a meccsen, nem igazán alakult ki folyamatos játék, leginkább a brusztoláson volt a hangsúly. Sokáig úgy tűnt, hogy gólnélküli meccs lesz belőle, de az első gól után kénytelen volt kinyílni az ellenfél, ami egy fordulatokkal teli találkozót eredményezett. További sok sikert kívánok a Szendehelynek!

– Minek lehet köszönhető az utolsó pillanatokban kicsikart siker?

– Kettő egyes vezetésnél büntetőt hibáztunk, majd szinte egyből utána egyenlíteni tudott az ellenfél. Ez szerencsére csak egy kicsit fogta meg a csapatot, hittünk benne, hogy innen is meg lehet nyerni a mérkőzést. Az ápolás miatti (mielőbbi felépülést szeretnék kívánni az ellenfél 11-es játékosának, aki csúnyának kinéző fejsérülést szenvedett egy velem való szerencsétlen ütközés után!) nyolcperces hosszabbítás pedig lehetőséget adott arra, hogy végül behúzzuk a találkozót. Így végül a csapatot a téli szezonban eddig minden meccse jellemző akarás, egymásért küzdés, újra három pontot jelentett.

– Hogy néztek ki a góljai?

– Az elsőnél a félpályánál kaptam egy labdát. Láttam, hogy nagy terület van előttem, így megiramodtam a kapu felé, sikerült megvernem a védőket, és egy kicsit kisodródva, elrúgtam ballal. A labda pont tökéletesen pattant a nem túl jó talajú pályán, így védhetetlenül csapódott a hosszúba. A második gól egy szöglet után történt. Általában nem jelentek nagy veszélyt pontrúgások után, de most pont elém csorgott a labda, léptem egyet balra, és nagyjából öt méterről berúgtam a kapuba, amivel sikerült megnyerni a találkozót.

– Miért döntött úgy a nyár folyamán, hogy Héhalomban folytatja? 

– Két évet töltöttem a falumban, Gyöngyöshalászon, ami nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Egyetemi órák miatt nem igazán tudtam edzésekre járni, így kevés lehetőséget kaptam. Közel voltam ahhoz, hogy egy időre befejezzem a futballt, amikor is jött a megkeresés Héhalomról. Laci bá’ korábban is volt már edzőm, így tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok. Az elejétől fogva nagyon nagy bizalmat kaptam az egész vezetőségtől, még a szezon korai szakaszában is, amikor nem igazán ment a játék. Az elmúlt hetekben érzem azt először, hogy sikerül ezt a bizalmat meghálálnom. Nagyon jó döntést hoztam azzal nyáron, hogy a héhalmi csapatban (szinte családban) folytattam a pályafutásomat.

– Mi a véleménye együttese eddigi tavaszáról?

– Az Érsekvadkert elleni második félidőben indult el igazán felfelé a csapat, de ott az első félidőben bekapott három gól miatt nem tudtunk végül pontot szerezni. A Pásztó elleni vereség nagyon fájó volt. Egy kiállítás után már az első félidőben megfogyatkoztunk, viszont emberhátrányban is sikerült megszereznünk a vezetést, de sajnos a mérkőzés végére elfáradtunk, amit kihasznált a jó erőkből álló ellenfél. A három tavaszi győzelmünk szerintem teljes mértékben megérdemelt volt.

– Mire számít a folytatásban?

– Ezzel a sikerrel nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy a középső csoportból folytassuk a rájátszást, ami nem titkolt célunk volt a téli felkészülés után. A továbbiakban is szeretnénk folytatni a remek formánkat, és jó játékkal, minél több pontot szerezni. 

– Szombaton a Berkenyén fogadják. Mivel lenne elégedett a lefújás után?

– Az előző héthez hasonlóan nehéz mérkőzésre van kilátás, de mindenképpen vissza akarunk vágni hazai pályán az őszi vereségért. Ehhez az előző hetekben mutatott játékra és küzdésre van szükségünk. Ősszel sajnos nem ért pontot a berkenyei gólom, inkább egyéni szempontból adott nagy lökést, mert az volt az első találatom a szezonban. Remélem, szombaton sikerül gyarapítanom a góljaim számát, és otthon tudjuk tartani a három pontot.