2024.05.27.

Folytatta eredményes szereplését a Kazár

Ezúttal a Ceredet múlta felül a zsinórban negyedik sikerét elkönyvelő alakulat.

Múlt szombaton a Ceredet fogadta a Kazár a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának hatodik körében. Remekül kezdtek a házigazdák, alig telt el negyedóra és már kettővel vezettek. Az első félidő derekán tovább nőtt a különbség, úgy tűnt, eldöntötték a meccset a fölényben focizó hazaiak. Ehhez képest nem sokkal a szünet előtt faragtak hátrányukból a látogatók, majd a második etap felénél büntetőből megint beköszöntek. Igyekeztek egalizálni a vendégek, mindhiába. A hajrához érve a duplázó Ugró végleg lezárta a párbajt. Négy kettőre nyertek az egymás után negyedik győzelmüket feljegyző kazáriak.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 6. forduló:

Kazár KSE-Cered VSE 4-2 (3-1)

Vezette: Kiss D. (Szűcs M. L., Varga P. B.)

Kazár KSE: Földi – Medve, Kovács Gy., Dobos (Tátrai, 57.), Ugró – Kovács D., Bán, Danyi (Gecse, 85.), Oláh P. – Radics I. (Harmat, 87.), Árva. Edzők: Bornai Ferenc, Kovács Valter.

Cered VSE: Vallus – Pál M. (Horváth M., 80.), Tomon, Cseri, Bolla – Tősér A., Simon L., Simon Zs., Tősér D. – Kovács B., Horváth J. (Mikus, 24.). Játékos-edző: Horváth Jenő.

Sárga lap: Ugró, Kovács D., ill. Tomon

Gól: Bán (7.), Ugró (17., 80.), Radics I. (22.), ill. Kovács B. (37.), Tomon (65.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Kovács Valter: – Egy jó csapattal mérkőztünk meg. A mérkőzést mi irányítottuk, és az első félidő feléig egy nagyszerű játékkal már három nullára vezettünk. Utána egy kicsit kiengedtünk, melynek meg is lett a következmény, két gólt kaptunk. A csapat ennek ellenére sem tört össze és a mérkőzés hajrájában ismét eredményesek voltunk. Remélem, hogy mindenki tanult ebből! Továbbiakban sok sikert a Cerednek!

Horváth Jenő: – Gratulálunk a Kazárnak a győzelemhez!

A bajnokság aktuális állása: