A hétvége játékosa a Megyei III. osztályban: Takács Gergely

Gabi

Gólja mellett remek teljesítménnyel segítette bravúros győzelemhez csapatát a Bernecét megtréfáló Ipolyszög támadója.

Szerkesztőségünk az őszi szezon során is fordulóról-fordulóra meg fogja választani a Megyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A tizedik kör után a nyugati-csoportban szereplő Ipolyszög csatára, Takács Gergely mellett döntöttünk, aki gólja mellett, igazi hadvezérként segítette kiemelkedő sikerhez a korábban veretlen éllovas Bernecebaráti-Kemence együttesét idegenben nem kis meglepetésre három-nullás arányban felülmúló együttesét. Most pedig jöjjön a játékos-edzővel készített interjúnk!

– A mérkőzés utáni nyilatkozatában már elmondta véleményét a látottakról. Milyen elképzelésekkel vágtak neki a meccsnek?

– Köszönöm szépen, hogy engem választottak, nagyon megtisztelő – kezdte Takács Gergely. Mint minden meccs előtt, most is úgy készültünk, hogy szeretnénk magunkból a legtöbbet kihozni, azt hiszem, ez sikerült is.

– Meglátása szerint inkább játékosként vagy edzőként tett inkább hozzá csapata diadalához?

– Sokkal inkább tartom magam még mindig játékosnak, mint edzőnek. Azt gondolom, az edző megnevezés nem is annyira helytálló esetemben, inkább a csapat-összeállító a helyes megnevezés.

– Minek lehetett köszönhető ez a figyelemreméltó siker?

– Motiváló volt mindannyiunk számára, hogy a hazaiak még veretlenek voltak eddig, de az sem elhanyagolható, hogy már a meccs elején nekünk állt a zászló!

– Összességében hogyan értékeli együttesi ez idáig bemutatott produkcióját?

– Eddigi szereplésünk igen csak hullámzóra sikeredett, ami több okból kifolyólag alakult így. Hiába van huszonhárom igazolt játékosunk, többször is csak tizenegyen jelentünk meg a meccseken. Hiába van három kapusunk, volt, hogy kapus nélkül kellett kiállnunk.

– Mire lehet képes a gárda a későbbiekben?

– A továbbiakban is úgy vágunk neki minden mérkőzésnek, hogy nyerni akarunk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

– Hogy látja egyébként ezt a tizenhat tagú mezőnyt?

– Sokkal erősebb a bajnokság, szerintem öt-hat csapat simán megnyerheti. Magunkat a hatodik-tizedik hely környékére várom, úgy gondolom, ez a realitás.

– Vasárnap jön egy újabb kemény menet, a Dejtárt fogadják. Meglephetik soros ellenfelüket is?

– A hétvégi szomszédvári rangadó nem csak nekünk, hanem a szurkolóinknak is fontos. Ráadásul már évek óta nem találkoztunk a Dejtár csapatával. Hazai pályán szeretnénk egy újabb nagy skalpot begyűjteni!

Next Post

A hétvége játékosa a Megye II. osztályban: Gráf András

Duplája mellett gólpasszal vette ki a részét együttese Zagyvaróna elleni sikeréből a Bánk középpályása. Szerkesztőségünk az őszi szezon során is fordulóról-fordulóra meg fogja választani a Megyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját. A kilencedik kör után a Bánk középpályására, Gráf Andrásra voksoltunk, aki duplája mellett egy gólpasszal vette […]
error: Content is protected !!