2024.05.22.

Könnyed győzelemmel javított az Ecseg

Véget ért a Kazár eredményes sorozata.

Vasárnap a Kazárt fogadta az Ecseg a vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjának hetedik fordulójában. Támadólag léptek fel a hazaiak, az első félidő derekán pedig góllá érett egyértelmű fölényük. Fél óra elteltével már kettővel mentek a vendéglátók, Horváth duplázott. Éppen a szünet előtt tovább nőtt a különbség, hamar eldőltek tehát a fontosabb kérdések. A második felvonás elején is beköszöntek a házigazdák, majd szépen lassan lecsordogált a mérkőzés hátralévő része. Végül sima, négy nullás sikert tettek zsebre a helyes ösvényre gyorsan visszatérő ecsegiek. Négy győzelem után kaptak ki újra a látogatók.

Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 7. forduló:

Ecseg SE-Kazár KSE 4-0 (3-0)

Vezette: Mércse L. (Reviczki J., Győri M. Sz.)

Ecseg SE: Baltacanovic – Horváth (Jaskó, 76.), Rádi (Burbiczki, 76.), Gaál, ifj. Mihalik R. (id. Mihalik R., 62.) – Zsiga, Moravcsik D., Kelemen, Ökrös – Mihalik J. (Mihalik K., 62.), Mihalik Sz. Edző: Moravcsik Ferenc.

Kazár KSE: Bozó – Medve, Kovács Gy. (Danyi, 46.), Dobos, Boros – Tátrai, Kovács D. (Versics, Kovács D., 68.), Bán, Oláh P. – Radics I. (Harmat, 62.), Árva. Edzők: Bornai Ferenc, Kovács Valter.

Sárga lap: Gaál

Gól: Horváth (22., 30.), Ökrös (45.), Mihalik Sz. (49.)

Jók: az egész csapat, ill. Bozó, Radics I.

Moravcsik Ferenc: – Úgy gondolom, egy sima mérkőzés volt a mi szemszögünkből. Az egész meccs alatt dominált a csapat. Az első félidőben jobb iramú volt a meccs, de a második játékrészre elég öreguras lett az egész. Nem is tudom, a szünet után egyszer is feljött-e az ellenfél a kapunkig. Akkor már mi is lazábban vettük. A jobb játékosok akkorra már lejöttek. Lecseréltem őket és mindenkinek adtam lehetőséget, hogy játsszanak. Egyértelmű volt a győzelmünk az első pillanattól kezdve, kidomborodott a csapatok játéktudása közötti különbség. Sportszerű találkozó volt. Nem ismertem a vendégeket, tényleg sok arc kicserélődött náluk. Azt hittem, mivel négy győzelmük volt sorozatban, komoly erőt képviselnek, de ezen az összecsapáson ezt nem mutatták meg, nyilvánvaló volt a fölényünk. Gratulálok a fiúknak!

Kovács Valter: – Korrekt játékvezetés mellett, megérdemelt győzelmet arattak a hazaiak. Nagyon rosszul, gyengén, önbizalom nélkül játszottunk, ez lett az eredménye.

A bajnokság aktuális állása: