2024.05.09.

Megizzadt az újabb pontokért a Dejtár

Nem adta olcsón a bőrét a kis híján meglepetést elérő Rétság.

Szombaton a Rétságot fogadta a Dejtár a vármegyei harmadik vonal észak-nyugati-csoportjának tizenhatodik fordulójában. Remekül indították a mérkőzést a nagy elánnal ringbe szálló vendégek, akik hamar megszerezték a vezetést. Ezt követően hiába próbálkoztak a házigazdák, képtelenek voltak egyenlíteni a szünetig. A második felvonás derekáig kellett várni a hazaiak válaszára, akik ezután is mentek tovább. Az utolsó negyedórához érve a csereként beszállva duplázó Puruczki megfordította az állást. Volt még hátra idő, nem sokon múlott, hogy egalizáljanak a látogatók. Az utolsó pillanatokban büntetőt hibáztak a rétságiak, majd egy hajszál választotta el őket, hogy szabadrúgásból tudjanak betalálni, de ez nem sikerült. Nehezen, de kettő egyes sikerre tett szert a veretlen éllovas.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 16. forduló:

Dejtár SE-Rétság FC 2-1 (0-1)

Vezette: Dobsonyi L. (Kis Zs., Kis G. Zs.)

Dejtár SE: Polyák – Varga G., Keresztes G., Balatoni, Gál M. – Pap, Keresztes L., Jakus, Lázár P. (Szilágyi, 46.) – Bódis, Vachó (Puruczki, 53.). Edző: Balga Ferenc.

Rétság FC: Barna – Benkocs B. (Monostori, 88.), Molnár, Havay B., Mátyás K. (Ragács, 50.) – Homolya A. (Juhász, 60.), Körmöci (Tövis, 86.), Benkocs D., Szklenár (Durján, 80.) – Lakatos Sz. (Pataki, 78.), Benkocs K. Edző: Havay Zoltán.

Sárga lap: Jakus, Szilágyi, ill. Benkocs K., Molnár, Barna

Gól: Puruczki (65., 76.), ill. Körmöci (9.)

Jók: Jakus, Puruczki, ill. az egész csapat

Balga Ferenc:Érdekes összecsapást láthattunk, sokat lehetne beszélni erről a meccsről. Uraltuk a mezőnyt, domináltunk, de a helyzetkihasználásunk gyenge volt. A játék képe alapján több góllal kellett volna nyernünk, de ez nem így volt, sőt azt kell mondanom, hogy hatalmas szerencsével tartottuk otthon a három pontot. Az utolsó percben ellenfelünk a felső lécre rúgta a büntetőt, és még utána is nagy bravúrral védett kapusunk, ami szintén a kapufán csattant. Jobbak voltunk a Rétságnál, de ezen a meccsen, ha nem tudtunk volna győzni, azt mondanám, hogy nem is érdemeltük volna meg. Több hatalmas egyéni hibákat követtünk el, ami nem méltó egy listavezető csapathoz. Nem volt ránk jellemző, vannak rosszabb napok, hétvégén javítunk ezen. Sok sikert kívánok a Rétságnak!

Havay Zoltán: Férfias küzdelemben maradtunk alul, úgy gondolom, hogy a vereség ellenére is helytálltunk és megnehezítettük a hazaiak dolgát. Sikerült megszereznünk a vezetést és elég sokáig tartani is tudtuk az előnyünket. Nagy nyomás nehezedett ránk, főleg a második félidőben, folyamatosan támadott a Dejtár, ennek eredményképpen sikerült kiegyenlíteniük, majd később egy vitatott “szabálytalanságból” lett pontrúgásból megszerezték a vezetést. A 90. perc környékén javunkra ítélt büntetővel sikerülhetett volna, ami sok csapatnak egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen, pontot szereznünk. Sajnos a felső lécen csattant a labda, majd abból a kipattanóból kaptunk egy szabadrúgást, ami szinte tökéletes volt, de a hazaiak kapusának sikerült kitolni valahogy, így nem tudtunk pontot rabolni. Az egyik szemem sír, a másik örül! Sír, mert megvolt esélyünk a győzelemre is, de örül, mert a srácaim megmutatták, hogy igen is helyt tudnak állni, ilyen tüzet rég láttam bennük. Felemelt fejjel és büszkén mentem az öltözőbe a vereség ellenére. További sok sikert a Dejtárnak!

A bajnokság aktuális állása: