2024.04.18.

Nem született döntés a Dejtár és a Patak rangadóján

Hiába vezettek a téli szünetre éllovasként vonuló házigazdák, a második félidőben egyenlíteni tudtak a vendégek.

Szombaton a Patakot fogadta a Dejtár a vármegyei harmadik vonal Észak-Nyugati-csoportjának tizennegyedik körében. Nagy lendülettel vágtak neki a rangadónak a hazaiak, a másik oldal kontrákkal veszélyeztetett. Az első félidő derekán Vachó révén meglett az előny a házigazdák, akik viszont ezt követően nem tudták meglőni a másodikat, így elmaradt részükről a meccs lezárása. Megbosszulták magukat az elpuskázott lehetőségek, az utolsó húsz percre kanyarodva Oravecz egalizált. Volt még hátra idő, de már egyik gárda sem volt képes a maga javára billenteni a mérleg nyelvét, egy egyes döntetlennel ért véget a derbi. A mérkőzés főszereplője a látogatókat erősítő Pincze hálóőr volt, aki szebbnél szebb védésekkel segítette hozzá övéit az éllovas elleni pontszerzéshez.

Vármegyei III. osztály, Észak-Nyugati-csoport, 14. forduló:

Dejtár SE-Patak FC 1-1 (1-0)

Vezette: Hegedűs M. (Csillik B. L., Péter Cs.)

Dejtár SE: Kopó – Balatoni (Csabai, 71.), Szorcsik, Keresztes G., Varga G. – Pap, Keresztes L., Lázár P. (Dombi Zs., 69.), Vachó – Szandai, Gál M. Edző: Balga Ferenc.

Patak FC: Pincze – Kürtössy, Forgács, Paulicsek, Horváth B. – Váró, Fábián – Oravecz, Németh, Dombi D. – Takács. Edző: Bella Sándor.

Sárga lap: Vachó, ill. Dombi D.

Gól: Vachó (21.), ill. Oravecz (70.)

Jók: Lázár P., Keresztes G., Szorcsik, Varga G., ill. Pincze (a mezőny legjobbja), Forgács, Paulicsek, Horváth B.

Balga Ferenc: – Két foghíjas csapat találkozója volt. Nem alakult ki szép foci, mindkét oldalon sok volt az ívelgetés. Megvoltak a lehetőségeink, hogy eldöntsük a mérkőzést, de ez Pincze Gabi napja volt, nagy védésekkel. A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és ellenfelünk egyetlen kapura lövésből egyenlíteni tudott. Ismét van hiányérzetem, de nem leszek telhetetlen, nagyszerű félév van a hátunk mögött. Izgalmas tavaszi szezon várható. Jó pihenést kívánok a csapatoknak!

Bella Sándor: – Jelenlegi helyzetünket nézve, kihoztuk a meccsből, amit ki lehetett. Az mérkőzés előtti esélyeket nézve, nem mi voltunk a favoritok, ezért ki kellett találni valamit, amivel eredményesek lehetünk. Fontos volt, hogy lassítsuk a hazaiak játékát, hogy csapatként és egyénileg is tudjunk egy kis pluszt hozzátenni, ami sikerült. Csapatom nagyon fegyelmezetten játszott, voltak egyéni jó teljesítmények, kapusunk viszont a mezőny legjobbja volt! Örülünk, hogy már vége ennek a kínos ősznek, gratulálok a Dejtár őszi első helyéhez és mindenkinek jó pihenést kívánok!

A bajnokság aktuális állása: