2024.10.12.

A címvédőnél is nyert a Vizslás

Tizenkilenc hónap után kapott ki hazai bajnokin a Szügy.

Szombaton a regnáló bajnok Szügynél volt jelenése a legfőbb trónkövetelő Vizslásnak a vármegyei másodosztály kilencedik körének rangadóján. Az első félidőben nem találtak egymáson fogást a felek. Jobbára a vendégek birtokolták a labdát, míg ők meddő fölényig, a házigazdák, meg nem adott gólig jutottak. Aztán a második felvonás elején Novák révén előnybe kerültek a látogatók. Próbálkoztak az egyenlítéssel a hazaiak, de eredménytelenül. Az utolsó percekben a pillanatokkal korábban csereként beszálló Kisbali zárta le a meccset. A hosszabbításban még Kovács is beköszönt, így végül három nullra nyert az éllovas. Tizenkilenc hónap után maradt alul otthoni bajnokin a mezőny címvédője.

Vármegyei II. osztály, 9. forduló:

Szügy SE-Vizslási SE 0-3 (0-0)

Vezette: Kiss D. (Horváth B., Nagy F. Zs.)

Szügy SE: Rónási – Földvári, Gaál, Szilágyi, Ágner (Rutai, 54.) – Mindszenty, Nyírjei, Saár (Koplányi V., 80.), Brezovszki – Hugyecz, Berki A. (Jónás, 80.). Vezetőedző: Koplányi Örs.

Vizslási SE: Kotroczó – Oláh F., Czutor, Miklós M., Oláh Z. (Babka, 46.) – Tóth M. – Novák (Nánási, 67.), Stark (Sólyom, 80.), Bata Gábor, Bozó (Kisbali, 87.) – Kovács E. Vezetőedző: Bujtár Tamás.

Sárga lap: Ágner, Szilágyi, Rutai, Jónás, Koplányi V., ill. Stark, Bata, Tóth M.

Gól: Novák (57.), Kisbali (88.), Kovács E. (93.)

Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat

Koplányi Örs: – Jó előkészített pályán, szépszámú közönség előtt játszottunk. Először is, valaki már beláthatná, hogy a játékvezetőknek egy mérkőzés is sok fejben, nemhogy kettő, arról nem beszélve, hogy húsz perccel később kezdjük meccset, mert nem ér ide időben. Emellett az történt, hogy a fiatal játékosokat csípték-rúgták figyelmeztetés nélkül, és velünk ordított, ha szóvá tettük! Mi már másodszor jövünk ki rosszul belőle, először Rimócon vették el a vezetőgólunkat, és most a hétvégén ismét, ami lélektanilag nagyon sokat számít, mert akkor már te alakítod a játék menetét. Másodszor, gratulálok a vendégek győzelméhez, azt hiszem, null háromnál mást nem lehet mondani! De ma is nyertünk! Nagyon jól futballoztak a srácok, élmény volt nézni, ahogy kipasszolták a letámadást, ahogy csodálatos akciókat dolgoztak ki, s ahogy olvasták az ellenfél sablonját és a begyakorolt pontrúgásait. Én a maga módján értelmezem ezt a játékot, az én értelmezésem szerint, ma is kiemelkedő játékot játszottunk, most még nem párosult eredménnyel, de hamarosan eljön az is! Az irány jó, minden erőnket, tudásunkat a fiatalokba fektetjük, mert ha zsoldosokra építünk, akkor előbb-utóbb úgy járunk, mint az Érsekvadkert! További sok sikert Bujtár Tamás csapatának!

Bujtár Tamás: – Remekül előkészített pályán, egy igazán jó csapat ellen, nagyon fontos győzelmet szereztünk. Tisztában voltunk vele, hogy nagyon régóta nem kaptak ki hazai pályán. Az első félidei játékunk akadozott, hiába volt többet nálunk a labda, igazi komoly helyzetet nem sikerült kialakítani. Szünetben volt mit átbeszélni, és úgy jöttünk ki a pályára, ahogy kezdeni kellett volna a mérkőzést. Megérdemelten nyertük meg a találkozót, három gólunk mellett még rúgtunk négy kapufát és több helyzetet is sikerült kidolgoznunk. Gratulálok játékosaimnak, és örülök, hogy egy újabb mérkőzésen vagyunk túl, ahol nem kaptunk gólt. A hazai csapatnak és vezetőedzőjüknek gratulálok, jó csapatuk van, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

A bajnokság aktuális állása: