2024.04.16.

A Vizslás nyerte a tavasz rangadóját

Odahaza maradt alul a BSE.

Szombaton került sor a tavaszi idény rangadójára a vármegyei másodosztály, tizenötödik körében. Az ezüstérmet érő pozícióban tanyázó BSE az éllovas Vizslást fogadta. A vendégek indították nagyobb elánnal az ütközetet, már a nyitónegyedórában meglett az előny, ami ráadásul az összecsapás harmadánál tovább nőtt. A szünet előtt érkezett azonban a szépítés, így nyílt maradt a csörte. Nem sokáig, a fordulás után ugyanis egy piros lap miatt hamar tíz főre olvadtak a házigazdák. Ettől függetlenül, az utolsó húsz percig nem változott az állás. A hajrához érve még háromszor tudtak eredményesek lenni a látogatók, Novák dupláig jutott, Czutor csodagólt szerzett. Végül öt egyre diadalmaskodott Bujtár Tamás alakulata.

Vármegyei II. osztály, 15. forduló:

Balassagyarmati VSE-Vizslási SE 1-5 (1-2)

Vezette: Gecse Z. (Homoki G., Pálinkás S.)

Balassagyarmati VSE: Brunda – Soós-Valenta (Zachar, 55.), Berki J., Molnár, Bukta – Jele (Varga Cs., 67.), Erdélyi, Mátyás T. (Farkas, 86.), ifj. Mátyás Zs. – Sallói (Csillik, 74.), Géczy. Vezetőedző: id. Mátyás Zsolt.

Vizslási SE: Kotroczó – Oláh F. (Oláh Z., 77.), Miklós M., Sólyom, Bozó – Tóth M., Pócsa (Czutor, 86.) – Novák, Bata Gábor (Nánási, 70.), Stark (Kisbali, 86.) – Kovács E. (Varga Á., 77.). Vezetőedző: Bujtár Tamás.

Sárga lap: Soós-Valenta, ifj. Mátyás Zs., ill. Stark, Novák, Sólyom

Piros lap: Molnár (49., Balassagyarmati VSE)

Gól: Géczy (39.), ill. Novák (12.), Sólyom (30.), Oláh F. (71.), Novák (85.), Czutor (89.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

id. Mátyás Zsolt: Gratulálok a vendégcsapatnak a győzelemhez, megérdemelten nyerték meg a rangadót! Sajnos nem tudtunk felnőni a feladathoz. Úgy gondolom, hogy gyermeteg hibákat vétettünk, a szó szoros értelmében. Olyan hibák előzték meg a bekapott góljainkat, amiket nem szabad véteni. Úgy vélem, mentek a fiúk becsülettel, de sajnos jött a kiállítás a második félidő elején. Az teljesen megpecsételte a sorsunkat, és igazándiból nem tudtunk veszélyesek lenni az ellenfél kapujára. Ők viszont jöttek elég rendesen, és többször megbontották a védelmünket, amiből több gólszerzési lehetőségük is volt. Nem vagyunk elkeseredve, fiatalok vagyunk, tudjuk, hol a helyünk, de természetesen a hibáinkból tanulni kell. Megyünk és dolgozunk tovább, csak előrefelé nézünk!

Bujtár Tamás:Remekül előkészített pályán játszottuk le a mai mérkőzést. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, mert úgy érzem, nagyon megérdemelt a mai győzelem! Amit az öltözőben megbeszéltünk, az első félidőben maximálisan betartották a srácok, és ami az erősségünk, azt sikerült a javunkra fordítani. Két pontrúgásból is gólt tudtunk szerezni. Kettő nullnál viszont úgy éreztem, a hazai csapat bátrabban ki mert jönni játszani, és akkor volt egy időszak, amikor náluk többet volt a labda. Viszont akkor is nekünk voltak lehetőségeink, és úgy gondolom, egy jogos tizenegyes elmaradt. Ahogy lenni szokott, a félidő vége előtt egy szép támadásból szépítettek a hazaiak. A második félidőben mindenképp megfordult a fejemben az őszi mérkőzés. Nagyon bíztam a srácokban, hogy nem fordulhat elő még egyszer. Úgy is mentünk ki a pályára, hogy csak a győzelem az elfogadható a mai napon. Nyilván a kiállítással jobban megnőtt az esélyünk erre, de kicsit még akkor is kapkodó volt a játék. Szerintem maximálisan megérdemelten nyertünk, mert többet tettünk hozzá, mint az ellenfél. Boldogok vagyunk és örülünk a győzelemnek! Innentől tényleg a kezünkben a sorsunk, úgyhogy mindent bele! Remélem, a fiúk is átérzik ennek a sikernek a fontosságát, tényleg le a kalappal mindenki előtt, mert amit kértem, azt maximálisan betartották. Így kell belemenni egy rangadóba. Nagyon köszönöm nekik! Gratulálok a BSE fiatal játékosainak is, mert ügyesek voltak, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

A bajnokság aktuális állása: