2024.04.18.

Újabb megállót vett sikerrel a vizslási expressz

Karancsberényben is sima győzelemmel rukkolt elő a listavezető.

Szombaton Karancsberényben tette tiszteletét a Vizslás a vármegyei másodosztály tizedik körében. Hamar eldöntötték a fontosabb kérdéseket a vendégek, akik az első negyedóra után már három góllal vezettek. A szünethez közeledve ismét megrázták magukat a fölényben futballozó látogatók, ami újabb három találatot eredményezett. A második felvonásban már nem volt akkora a különbség a csapatok között, két ízben is képesek voltak szépíteni a házigazdák, de az ellenfél is bemutatott még két sikeres befejezést, így végül nyolc kettőre nyert az éllovas.

Vármegyei II. osztály, 10. forduló:

Karancsberényi VSFC-Vizslási SE 2-8 (0-6)

Vezette: Kiss D. (Sáfrány Sz. T., Menczel J.)

Karancsberényi VSFC: Illefalvi (Gáborik, 70.) – Vilk, Szlatincsán, Szabó R., Ispán A. – Szilágyi (Berki K., 70.), Hulitka D. (Pilinyi, 70.), Ispán V., Mezei (Godó, 82.) – Illés, Gerhát (Kovács T., 46.). Játékos-edző: Berki Krisztián.

Vizslási SE: Bajnai – Oláh F., Czutor, Miklós M., Oláh Z. (Palkovics, 56.) – Sólyom (Babka, 56.), Nánási (Szakos, 72.) – Novák (Kisbali, 56.), Bata Gábor (Körmöczi, 72.), Stark – Kovács E. Vezetőedző: Bujtár Tamás.

Sárga lap: Illés, Ispán A.

Gól: Szabó R. (52.), Ispán V. (82.), ill. Miklós M. (10., 66.), Stark (11.), Novák (18., 32., 34.), Kovács E. (40., 90.)

Jók: Ispán V., Szabó R., ill. Miklós M., Nánási, Stark, Novák

Berki Krisztián: Sajnos az első félidőben eldőlt a mérkőzés kimenetele. Sajnálom, mert olyan hibákat véttetünk, ami eddig nem volt jellemző. A gólokat, amiket kaptunk, el lehetett volna kerülni. A mai nap olyan csapattal játszottunk, aki ellen, ha hibázol, könyörtelenül kihasználja! Hibáinkból tanulnunk kell és a jövőben profitálunk belőle! Gratulálok „Bujti” barátomnak és csapatának, további sikereket kívánunk! Csapatunknak is köszönöm, attól függetlenül, hogy kikaptunk, tette mindenki a dolgát, kisebb-nagyobb sikerrel! Köszönjük Fodor Gergely barátunknak a vendéglátást és nagyon boldog születésnapot kívánunk!

Bujtár Tamás: – Egy nagyon sportszerű hazai csapat otthonában sikerült tovább folytatni jó szereplésünket. Az első félidei remek játékunknak köszönhetően magabiztosan nyertük meg a találkozót. Ami a csapatunk erőssége, azokat a lehetőségeket jól használtuk ki. A második félidőben sokkal bátrabban játszottak a hazaiak és ekkor már nehezebb dolgunk volt. Megint nem tetszett a második félidő. Nem azt játszottuk, amit kellett volna, egyre többet hibáztunk hátul, elől pedig rendre rossz döntéseket hoztunk. Ezekre a hátralévő mérkőzésen még jobban oda kell figyelni. „Sumi” barátomnak és csapatának eredményes folytatást kívánok a további fordulókra!

A bajnokság aktuális állása: