2024.05.27.

Megszerezte első bajnoki pontját a Tar

Akár nagyobb is lehetett volna a meglepetés, de a hajrában egyenlíteni tudott a Karancslapujtő II.

Vasárnap Taron volt jelenése a Karancslapujtő második számú együttesének a vármegyei másodosztály nyolcadik fordulójában. Bár előzetesen egyértelmű favoritnak számítottak a látogatók, felvette a kesztyűt és méltó riválisnak bizonyult a nagyot küzdő sereghajtó. A szünethez közeledve Nagy István révén meg is szerezték a vezetést a hazaiak, akik ezt követően jó darabig lehúzták a rolót, Balázs Patrik remekelt. A vendégek igyekezete, ha nehezen is, a hajrában góllá érett, így egy egyes döntetlennel fejeződött be a csörte. Megilleti a kalapemelés a szezonban első bajnoki pontjukat begyűjtő házigazdákat, ráadásul nem sokon múlott, hogy még nagyobb bravúrt érjen el Percze Ferenc brigádja.

Vármegyei II. osztály, 8. forduló:

Tari SZE-Karancslapujtő KSE II 1-1 (1-0)

Vezette: Kiss D. (Elischer M., Homoki G.)

Tari SZE: Balázs P. – Holtner K., Gubicskó, Nagy Z., Tunyogi (Szakácsi, 77.) – Árminiczki, Kutka, Sándor T. (Holtner R., 77.), Nagy I. (Göröcs, 64.), Odler (Kéri, 83.) – Nagy G. (Szőke, 67.). Vezetőedző: Percze Ferenc.

Karancslapujtő KSE II: Gordos M. – Susán, Cseh, Tóth P., Béres – Fenes, Botos, Sánta, Gyurkó (Lavaj, 56.) – Banka K. (Oláh H., 52.), Gerhát (Szőrös, 83.). Játékos-edző: Szőrös Krisztián.

Sárga lap: Nagy I., Sándor T., ill. Fenes, Botos, Gerhát

Piros lap: Árminiczki (89., Tari SZE)

Gól: Nagy I. (38.), ill. Botos (85.)

Jók: Balázs P., Gubicskó, Tunyogi, Nagy I., ill. senki

Percze Ferenc:  – Nagyon izgalmas, esetenként durva megmozdulásokkal tarkított mérkőzést játszottunk a Karancslapujtő csapatával. Végre tudtunk igazi futballt játszani, így mi szereztük meg a vezetést, ami meg is zavarta az ellenfelünket. Sajnos a második félidőben történt kényszerű cserék miatt meggyengültünk néhány poszton, amit kihasználva sikerült egyenlíteni a nagyon lendületesen focizó vendégeknek. Gratulálok a Karancslapujtő csapatának és edzőjének a mérkőzésen mutatott kiváló teljesítményükhöz, nem hiába állnak a tabella első felében!

Szőrös Krisztián: – Egy ilyen meccs után nem nagyon tudok mit mondani… Gratulálok a Tarnak az első bajnoki pontjához! Megpróbálunk a hétvégén javítani, de egy BSE érkezik, ami nem lesz egyszerű…

A bajnokság aktuális állása: