2024.10.11.

Változatos párharcokkal folytatódhat a vármegyei másodosztály

Rimócra látogat a Szügy, Mátraverebélyben menne tovább a BSE, a Mihálygergét fogadja a Vizslás.

A mostani hétvégén a negyedik kört rendezik meg vármegyénk másodosztályában. Négy mérkőzést szombaton, hármat vasárnap bonyolítanak le. Nézzük meg, mit várunk a közelgő találkozók kapcsán!

Vármegyei II. osztály, 4. forduló, 2023. szeptember 9. (szombat), 13.00:

Mátraverebély-Szentkút SE-Balassagyarmati VSE

A vendégekre tekinthetünk a mérkőzés egyértelmű favoritjaiként, a papírforma szerint nem botolhat meg Mátyás Zsolt ifjú brigádja. Ugyan a házigazdák két vereség után éppen az előző fordulóban gyűjtötték be első bajnoki sikerüket a szezonban, nem eszik olyan forrón a kását, ezúttal egy hatványozottan nehezebb erőpróbával lesz dolguk. A balassagyarmati fiatalok egy döntetlent követően kétszer is remek diadalt arattak, előbb csodálatos fordítással nyertek, majd legutóbb kiütötték ellenfelüket. Nyilván ezen az úton mennének tovább a látogatók, amennyiben pedig nem történik jókora meglepetés, tovább gyarapíthatják pontjaik számát. A ‘verebélyiek csupán csak az ismerősebb környezetben reménykedhetnek, egyébként minden egyéb érdemi tényező a másik oldal sikerét vetítő előre. Jókora kalapemeléssel illethetnénk Pál-Balázs Tamás alakulatát, ha képes volna megcáfolni a felvázoltakat.

Vármegyei II. osztály, 4. forduló, 2023. szeptember 9. (szombat), 16.00:

Rimóc SE-Szügy SE

A szó szoros értelmében vett rangadót nem rendeznek ebben a körben, így ez a meccs nevezhető a forduló mérkőzésének. A hazaiak újonc létükre még veretlenek ebben a kiírásban, előbb győztek, majd az előző két fellépésükön rendre ikszeltek, önbizalom terén tehát biztosan remekül állnak. A címvédő két papírforma kiütés között egy remit jegyezhetett fel, ezúttal nyilván folytatni szeretné a diadalok gyűjtését Koplányi Örs csapata. Előzetesen favoritként jelölnénk meg az ismét minél fényesebben csillogó éremben gondolkodó szügyieket, könnyed menetre viszont semmiképpen nem számíthatnak, biztosak lehetünk abban, hogy a házigazdák ismét fel szeretnék hívni magukra a figyelmet egy kiugró eredménnyel. Nem fogja olcsón adni a bőrét Fábián Róbert társulata, ez pedig akár egy változatos csörtét is szülhet majd, vélhetően a legjobb formára lesz szükségük a vendégeknek.

Vizslási SE-Mihálygerge SE

Egyaránt hat pontot birtokló alakulatok fognak összecsapni ezen a találkozón. Valószínűleg egy harcos viaskodás keretein belül dől majd el, melyik oldal lesz boldogabb a hármassípszó hallatán. A hazaiak egy fájó vereséget követően fontos sikert arattak a mögöttünk hagyott hétvégén, így a lehető leggyorsabban visszatalált a helyes ösvényre Bujtár Tamás brigádja. A mihálygergeiek is győzelemmel melegítettek, a lelkiállapottal tehát náluk sem lehet gond, vélhetően pedig készen állnak rá, hogy szombaton ismét méltó riválisként vegyék fel a kesztyűt. Az otthonuk által kölcsönzendő előnyök miatt esélyesebbnek érezzük a magasztosabb célokat dédelgető házigazdákat, az ambícióik ismertek, szóval így vagy úgy, de nyerniük kellene. Ezzel együtt, nagy butaság volna leírni a látogatók, akik maximális fordulatszámon pörögve bizony felvehetik majd a kesztyűt, így egyáltalán nem volna meglepetés, ha egy kifejezetten harcos csatában dőlnének el az érdemi kérdések.

Balassagyarmati SC-Nagylóc SE

Eléggé változatosnak ígérkezik a bármire képes csapatok küzdelme. A balassagyarmatiak két döntetlent követően fájó vereséget szenvedtek az előző fordulóban, lenne tehát mit kiköszörülniük a csorbán. A látogatók ellentétes utat jártak be, egy vereség után ikszeltek, az elmúlt fellépésükön pedig szép sikert arattak. Bangó Barnán a sor, hogy összekapja a nagylóci gárdát, nemes a feladat, meglátjuk, mi sül ki ebből az együttműködésből. Az tuti, hogy a három pontban gondolkodva vágnak neki a meccsnek a vendégek, jobbik arcukat elővéve lehet is sanszuk, de hasonló elképzelésekkel húznak kesztyűt a hazaiak is. Babcsán Tibor most már mindenképpen zsebre tenné az első sikert ebben az évadban, ezen a csörtén akár össze is jöhet ez a törekvés. A saját pályájuk a házigazdák malmára hajtja a vizet, apait-anyait beleadva azonban a harcos másik oldal is képes lehet rá, hogy lebirkózza ellenlábasát és újra örülhessen a lefújáskor.

Vármegyei II. osztály, 4. forduló, 2023. szeptember 10. (vasárnap), 14.00:

Varsány SE-Karancsaljai MSE

Egy tipikusan olyan párosítással van dolgunk, ami előtt azt mondhatjuk, az otthona miatt merjük kijelenteni, hogy esélyesként tekintünk az egyik résztvevőre. Elvileg az előző körben ismét fájó pofonba beleszaladó varsányiak lehetnek közelebb az üdvösséghez. A hazaiak idegenben még nem tudtak pontot gyűjteni ebben az évadban, ellenben saját játékterükön egyszer már nyertek, valami hasonlóban gondolkodnak a mostani ütközet alkalmával. A vendégek két fiaskó között egy számukra sokat jelentő remit jegyezhettek fel, de szemszögükből az a legfontosabb tett, hogy az ilyen-olyan megpróbáltatások után egyáltalán versenyben maradtak. Most újra fel kell kötniük a gatyát a karancsaljaiaknak, nem számíthatnak kisasszonypartira, persze tartaniuk sem kell semmitől, odaadó focival még akár borsot is törhetnek riválisuk orra alá. Erről a forgatókönyvről nyilván hallani sem akarnak a házigazdák, akik mindenáron javítanánk, ehhez azonban jobbik énjüket kellene bemutatni.

Vármegyei II. osztály, 4. forduló, 2023. szeptember 10. (vasárnap), 16.00:

Mátraterenye SE-Tari SZE

Kár tagadni, a hétvége talán legsimábbnak kinéző mérkőzésén lesznek érdekeltek az érintettek. Kisebbfajta csodaként kerülne be a köztudatba, ha bármilyen formában meg tudnák tréfálni a minden tekintetben jóval acélosabbnak tetsző hazaiak dolgát a még nullapontos látogatók. A remélt megújulás még várat magára a tariaknál, finoman szólva sem egyszerű küldetést vállalt el Percze Ferenc. A Berki Aladár-Dancsok Roland duó vezette ‘terenyeiek két döntetlent követően most joggal bízhatnak abban, ezúttal kinyitják a gólcsapot, amennyiben kellő komolysággal viseltetnek a párharc iránt, akár egy kifejezetten könnyed győzelmet is kivitelezhetnek. A vendégek szemei előtt elsősorban a tisztes helytállás lebeghet, előzetesen nincs benne a pakliban, hogy meglephetik a másik oldalt. Illene nyerniük a toronymagas favoritként kezelendő házigazdáknak, minden más végkifejlet komoly fordulatnak számítana.

Karancsberényi VSFC-Karancslapujtő KSE II

Szomszédvári derbi színezi ezt a kört a bajnokságban, az ilyen jellegű összecsapásokon tényleg akármi előfordulhat, nincs ez másként most sem, vélhetően nem lesz majd elveszett labda a pályán, ellenben szikrázó küzdelem igen. A ‘berényiek papírforma zakóval hangoltak, lenne mit feledtetniük, az biztos, hogy sikerre éhesen várja a kezdősípszót Berki Krisztián javítani akaró armadája. A vendégek is vereséggel melegítettek, Szőrös Krisztián társasága nagy csatában maradt alul, egyúttal elbúcsúzva az idénybéli veretlenségtől. Ennek a csörtének nincs kiemelkedő esélyese, az aktuális forma alapján, ide is, oda is elbillenhet a mérleg nyelve. Mi arra tippelnénk, hogy döntetlen lesz a vége. Az ismerősebb környezet a házigazdák mellett szól, a ‘lapujtőiek viszont kellő harcossággal bármire képesek lehetnek. Joggal várhatunk nagy csatát, melynek végén nüanszok határozhatják meg, melyik csapat lesz boldogabb a lefújáskor.