2024.10.14.

Hátrányból felállva tudott nyerni a Mátraterenye

Hiába vezetett kétszer a Varsány, végül elmaradt a meglepetés.

Szombaton a Varsányt fogadta a Mátraterenye a vármegyei második vonal tizedik körében. Bár előzetesen egyértelmű esélyesnek tűntek a hazaiak, felvették a kesztyűt a látogatók és az első félidő derekán meg is szerezték a vezetést. Hamarosan büntetőből jött az egyenlítés, de a szünet előtt megint előnybe kerültek a bátran és nagy lelkesedéssel futballozó vendégek. A második felvonásra összekapták magukat a házigazdák, kisvártatva már egál volt a meccs. Ezt követően folytatódott a küzdelem, majd a hajrában a csereként beszálló Budai Lajos jelentette a mérleg nyelvét. Végül, ha nehezen is, három kettőre nyertek a ‘terenyeiek. Emelt fővel maradt alul a másik oldal.

Vármegyei II. osztály, 10. forduló:

Mátraterenye SE-Varsány SE 3-2 (1-2)

Vezette: Reviczki J. (Mércse L., Moravcsik D.)

Mátraterenye SE: Bocsó – Kun, Pintér (Budai L., 54.), Bakos, Nagy Norbert – Kobolák (Szalai, 72.), Zsákai, Berki A. (Nagy Sz., 85.), Budai K. – Rácz M., Puporka (Nagy Noel, 87.). Edzők: Dancsok Roland, Berki Aladár.

Varsány SE: Baráth – Takács R., Mlinkó, Takács G., Csizmadia – Unyi, Rigó R., Király Sz. (Friskó, 44.)(Kilczin, 87.), Báránkó – Sámuel, Kiss Á. Játékos-edző: Báránkó Gábor.

Sárga lap: Kun, Nagy Norbert, ill. Sámuel, Kiss Á., Unyi, Báránkó

Gól: Berki A. (28.), Rácz M. (58.), Budai L. (82.), ill. Unyi (26.), Kiss Á. (36.)

Jók: Budai L., Nagy Norbert, Bakos, ill. az egész csapat

Dancsok Roland: Nehezen, de nyertünk. További sok sikert a Varsánynak!

Báránkó Gábor: – Kétszer is vezetést tudtunk szerezni a mérkőzés alatt, de az ellenfél tizenkettedik ,,játékosa” tett róla, hogy egyetlen pontot sem tudjunk elhozni! Pedig nagyon rászolgált a csapat, és le a kalappal a mai teljesítményért! Ritka pillanat, mikor egy közvetlen szabadrúgást gólra váltunk. A bíró a középkezdésre mutatott, aztán a hazai játékosok es nézők addig győzködték, míg visszafújta, mert a labda nem mozdult el egy ,,fél labda távolságot”! De ezt addig észre sem vette a játékvezető, míg meg nem rohamozták! Sok sikert a hazai csapatnak a folytatásban!

A bajnokság aktuális állása: