2024.04.18.

A hétvége játékosa a Megyei II. osztályban: Pifka Gergő

Csapata legjobbjaként vette ki a részét együttese szép idegenbeli sikeréből a Galgagyörkön nyerni tudó Balassagyarmati SC labdarúgója.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről hétre megválasztja a Megyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A most futó idény huszadik köre után a Balassagyarmati SC univerzális játékosa, Pifka Gergő mellett döntöttünk, aki csapata legjobbjaként vette ki a részét a Galgagyörkön négy kettőre nyerni tudó együttese szép idegenbeli sikeréből. Most pedig jöjjön az előző körben masszív produkcióval előrukkoló labdarúgóval készült interjúnk!

– Hogyan tekint vissza a meccsre?

– Nem a legjobb előjelekkel indultunk el a mérkőzésre, ugyanis sok meghatározó játékosunk nem tudott részt venni a találkozón, de odafelé menet megbeszéltük, hogy ez nem jelenthet gondot, ugyanis mindig az a legjobb csapat, ami ott van a mérkőzésen – mondta Pifka Gergő. A baljós előjeleket sikerült is átmentenünk az összecsapás első harmadára, ugyanis rettentően kezdtük, amit ellenfelünk gyorsan ki is használt. Lendületes és jó játékkal álltak bele a meccsbe és már csak arra eszméltünk, hogy két góllal el is húztak tőlünk. Ekkor nem sokan gondolták a jelenlévők közül, hogy fordulat állhat még be a mérkőzésen. A bajunkat tovább tetézte, hogy az egyik középhátvédünket az első tíz perc végén sérülés miatt le kellett cserélni, és mint említettem, elég foghíjasan érkeztünk az összecsapásra. Az első fél óra elteltével aztán egyre inkább magunkra találtunk és ennek eredményként még a szünet előtt sikerült szépítenünk. A szünetben megbeszéltük, hogy mindent bele kell adjunk, ugyanis úgy éreztük, lehet még keresnivalónk a második játékrészben. Ennek megfelelően teljesen más mentalitással kezdtük a játékot és meglátásom szerint sikerült is átvennünk ellenfelünktől a kezdeményezést, ami talán kissé meg is lepte őket. Ezt kihasználva, az ellenfél egyik védelmi hibájából Kovács Ati egy szemfüles gólt szerzett, aminél majdnem megállt a szívünk, hogy végül becsorog-e a kapuba a labda. A pálya nem túl jó minőségű volt, ezért elsősorban magas labdákkal próbáltunk operálni, egy ilyen hosszú indítás után, a mérkőzésen hatalmasat küzdő és játszó Csábi Tomi beesernyőzte az ellenfél kapusát, megszerezve ezzel a vezetést. Ekkor már éreztük, hogy meglepetést érhetünk el és meg kell lennie ennek a győzelemnek idegenben. Az i-re a pontot Varga Kevin tökéletesen becsavart szögletéből Rodák Dávid remekbe szabott fejese tette fel. Ezután már nem engedtük ,,kiénekelni a sajtot a szánkból”. Igazi csapatmunka volt, mindenki a maximumot nyújtotta! Összességében úgy gondolom, egy jó mérkőzést játszottunk, egy szimpatikus és sportszerű ellenféllel szemben.

– Edzője szerint általánosságban korábban lustaság jellemezte, az előző fordulóban viszont gyakorlatilag csapata legjobbjaként felszántotta a pályát. Mi a véleménye saját teljesítményéről?

– Elsősorban szeretném megköszönni Tibi bának, hogy engem jelölt erre a titulusra, nagyon nagy megtiszteltetés már az is, hogy rám gondolt, pláne, hogy végül rám esett a választás. Alapvetően nem tartom magam lustának a futballpályán, de azt el kell ismernem, hogy az elmúlt időben erőnlétileg nem úgy állok, ahogy szeretnék, és ez kívülről szemlélve tűnhet úgy, hogy lazítok kicsit a pályán. Igyekszem az erőnléti állapotomon javítani a jövőben, és remélem, hogy ennek következményeként edzőm véleménye is változik majd e tekintetben.

– Az érintett mérkőzés első félidejében a védelemben, míg a második felvonásban a középpályán segítette csapatát. Melyik poszt áll közelebb a szívéhez?

– Igen, a védelemben kezdtem a mérkőzést, mint középső hátvéd, ez amolyan vészmegoldás volt, hogy némiképp próbáljunk stabilabbak lenni hátul. A második félidőben helyet cseréltünk Vas Erikkel, aki szűrőposzton játszott a középpályán. Úgy gondolom, mindkettőnknek jót tett ez a váltás, és nem csak azért, mert az alapvető posztunkra kerültünk, hanem mert ő is fantasztikus magabiztossággal hozta le a meccset, és én is ennek köszönhetem, hogy végül most én nyilatkozhatok. Sokkal jobban szeretek középpályás szerepkörben játszani, ugyanis ott többet találkozom a labdával, még akkor is, ha edzőm kimondott utasítása volt, hogy elsősorban a védekezéssel és a szűréssel foglalkozzak. Kérése ellenére ugyan néha elkalandozok és szeretek becsatlakozni a támadások vezetésében, de úgy látom, ezt most elnézte nekem és elégedett volt a teljesítményemmel.

– Meglátása szerint milyen hatást gyakoroltak a gárdára a mostani félév előtt bekövetkező változások?

– A tavaszi szezonra Babcsán Tibor vette át a csapat irányítását, ami úgy gondolom, egyértelműen jót tett a csapatnak, elsősorban mentális téren. Ő egy erős, karakán egyéniség, akit a csapat játékosai a labdarúgásban letett múltjára való tekintettel tisztelnek és hallgatnak is rá. Kellett a csapatnak egy ilyen vezető, aki a meccsek előtt összekapja a társaságot és lehet adni a szavára. A csapathoz még érkezett néhány rutinos és jó játékos, akik közül néhányan gyorsan vezér szerepkörbe álltak, gondolok itt többek között Kovács Attilára, vagy Kovács István ,,Kulira”, akik ezáltal nagy segítségére vannak edzőnknek a csapat jó irányba terelgetésében.

– Miképpen értékeli együttese eddigi tavaszi szereplését?

– Alapvetően úgy vélekedünk a csapatnál, hogy ez a tavasz most a kísérletezésről és a csapat identitásának megtalálásáról szól. Ennek a kísérletezésnek eredményeképpen sikerült beszednünk egy- két nagyobb pofont is már a tavasszal, de alapvetően úgy érezzük a csapatnál, hogy jó irányba indultak el a dolgok és ez az eredményeinken is elkezdett tükröződni. Már most több, mint kétszer annyi pontot szereztünk, mint az ősszel és nem szeretnénk itt megállni a gyűjtögetésben.

– Mire számít a folytatásban?

– Legfőbb célunk, hogy minél egységesebbé, ,,csapattá” formálódjunk a tavasz folyamán, a pályán pedig szeretnénk minden ellenfelünk dolgát legalább megnehezíteni, és mint előbb említettem, a lehető legtöbb pontot gyűjteni a még hátralévő szezonban.

– Szombaton a Tart fogadják a győzelem reményében. Mit vár a találkozótól?

– Személy szerint egy nehéz mérkőzésre számítok, ugyanis mindig nagy alsóházi ,,rangadót” vívunk velük, de reményeim szerint, sikerül a jó ösvényen maradnunk, és egy nagy csatában otthon tartjuk a három pontot. Hajrá, BSC!