2024.05.06.

Jöhet a huszonötödik forduló a megye egyben

A Diósjenő ellen sem lassítana az SBTC, a Palotást fogadja a Mohora, a Pásztóval szemben gyűjtene pontokat a Karancslapujtő, a Szécsényt látja vendégül a Mátraterenye.

A következő hétvégén a huszonötödik körrel folytatódnak vármegyénk élvonalának küzdelmei. Valamennyi bajnokit szombaton bonyolítják le. Lássuk, mire számítunk az aktuális összecsapások kapcsán!

Megyei I. osztály, 25. forduló:

2023. április 22. (szombat), 15.00:

Héhalom SE-Építők KC

Teljes mértékben eltérő mutatókkal hangoló gárdák csapnak össze ezen a mérkőzésen, míg a házigazdák még nem tudtak nyerni és tavasszal és immáron tizenegy bajnoki óta képtelenek győzni, addig a második félévben remekelő látogatók egy szép diadalt tudhatnak maguk mögött, ráadásul fellépésüket tudták le úgy, hogy nem kaptak ki. A nem túl veretes szereplés következtében visszacsúsztak a nem túl szívderítő, a versenykiírás szerint pedig kiesést jelentő utolsó pozícióra a héhalmiak, akiket kellőképpen hajthat az a terv, hogy mielőbb elbúcsúzzanak a sereghajtó titulustól. A vendégek egy huszáros hajrával tovább folytathatják felzárkózásukat a táblázaton, már az ötödik hely sem tűnik elérhetetlennek, szóval az ő szemszögükből is fontos volna, hogy minél jobb eredménnyel zárják ezt a csörtét. Összességében esélyesként is jelöljük meg Csatlós Tamás alakulatát, az önbizalom terén sem túl fényesen álló hazaiak csak a számukra ismerős környezetben bízhatnak, egyébként a többi érdemi tényező előzetesen a salgótarjániak mellett szól, akik jobbik arcukat bemutatva zsebre tehetik a pontokat.

2023. április 22. (szombat), 17.00:

Salgótarjáni BTC-Diósjenő SE

Toronymagas favoritként tekinthetünk az előző nyolc bajnokijukat egyaránt behúzó házigazdákra, akik elvileg akár egy újabb sima sikert is előhúzhatnak a cilinderből. Közös a résztvevőkben, hogy a hét közepén kiestek a Megyei Kupából, lenne tehát mit kijavítaniuk. A realitás azt súgja, erre az éllovasnak lesz jóval nagyobb sansza, semmilyen épeszű érvet nem tudunk felsorakoztatni az esélytelenek nyugalmával útra kelő nyugat-nógrádiak mellett, akiknek a szemei előtt a tisztes helytállás lebeghet. A pontvadászatban egyébként két vesztes fellépés után az előző körben lélektanilag fontos győzelmet könyveltek el a diósjenőiek, akik mostanság egy bármire képes masszív középcsapatként jellemezhetők. A salgótarjániaknak már csak az aranyérem megszerzésére, majd adott esetben az osztályozós párharc eredményes teljesítésére kell koncentrálniuk, ahhoz, hogy learathassák igyekezetük gyümölcsét, több hibát már nem engedhetnek meg maguknak. Kisebbfajta csodaként jegyezhetnénk fel, ha borulna a papírforma szombaton, nincs benne a levegőben, hogy meglepetéssel érjen véget ez a párbaj.

Unicum FC Mohora-Palotás SE

Az igazán kiemelkedő rangadót nélkülöző forduló leginkább érdekesnek tetsző találkozóján futnak össze az érintettek. Ugyan a minél fényesebb éremért iparkodó mohoraiak esélyes mivolta vitathatatlan, érdemes lesz résen lenniük, ha nem akarnak hoppon maradni. Az ötödik hellyel szemezgető vendégek öt veretlenül megvívott küldetés követően a listavezetőtől szenvedtek vállalható vereséget az előző meccsükön, elképzelésük szerint az akkorihoz hasonló játékkal nehezítenék meg ezúttal is aktuális ellenlábasuk dolgát. A hazaiak nem léptek pályára az előző hétvégén, játék nélkül jutottak pontokhoz, szerdán viszont volt egy nagy csatájuk, ahol remek győzelmet értek el a mezőny éllovasával szemben. Az tuti, hogy az említett diadal még inkább felspannolja Baranyi Tibor legénységét, ez a lendület akár az idény végéig repítheti a gárdát. Azt nyugodtan megállapíthatjuk, a házigazdák nem ismerhetnek pardont, ha tényleg minél előkelőbb pozíciót kaparintanának meg a dobogón, közelebb is lehetnek az üdvösséghez, de vélhetően a legjobbjukra lesz szükség a harcos palotásiakkal szemben.

Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE-Pásztó SK

A dolgok jelenlegi állása szerint nem igazán tudjuk elképzelni, hogy így vagy úgy, de nem fogják behúzni az egységeket a minél szebben csillogó medáliáért harcoló hazaiak, jó napot kifogva akár egy simább sikert is elérhet Romhányi Tamás brigádja. A legutóbbi három bajnokijukat a rolót lehúzva megnyerő ‘lapujtőiek valóságos mészárlást rendeztek a mögöttünk hagyott körben, nem mindennap tud eredményes lenni egy társulat tizenötször felnőtt szinten. A vendégek finoman szólva sincsenek pozitív formában, az előző három körben nem tudtak nyerni, egy fordulóval ezelőtt hiába vezettek már három góllal is, egy hajszálon múlott, hogy megint kikapjanak, bár legalább már egy döntetlent elkönyvelhettek. Érdekesség, hogy a tervek szerint szerdán fordított szereposztásban a kupában már találkoztak volna a felek, a pásztóiak viszont nem álltak ki, így a másik oldal játék nélkül jutott tovább. Ezúttal nem túl sok mindenben reménykedhetnek a látogatók, akik ugyan nagy csatározást folytatnak az ötödik helyért, össze kell kapniuk magukat, ha tényleg oda szeretnének érni. A mostani mérkőzésen nem botolhatnak meg a hazaiak, mindenképpen illene nyerniük.

Mátraterenye SE-Szécsény VSE

Alapjáraton véve, azt mondanánk, ennek a mérkőzésnek is adott az esélyese, szép bravúrnak minősülne a vendégek részéről, ha bármilyen úton-módon meg tudnák fricskázni a táblázaton jóval előrébb fellelhető, magasztosabb célokat dédelgető ellenfelüket. A ‘terenyeiek minél előkelőbb dobogós helyezésért küzdenek, joggal bánhatják, hogy mostanában meg-megbotlottak, ezáltal értékes pontoknak intettek búcsút. Az előző fordulóban is idegenben szedett be fájó pofont Bujtár Tamás együttese, bár a sebre némiképp gyógyír lehet a szerdai kupasiker. A látogatók szabadnaposként estek túl az elmúlt hétvégén, korábban eléggé változatosan szerepeltek, jobbára eredményesen lépegettek, de azért becsúsztak nem túl kellemes zakók. Nem vár egyszerű menet Csatlós Csaba fiaira, csak maximális fordulatszámon pörögve adódhat sansz az élbolyba igyekvő, még az ötödik helyet is látótávolságon belülről szemlélő társaság számára, ha szeretne rácáfolni a papírformára. Otthonukban minden adott lehet a házigazdák számára, hogy újabb búfelejtő győzelemre tegyenek szert.

Berkenye SE-Szendehely FC

Változatos időszakokat maguk mögött tudó legénységek viaskodásáról szólhat ez a kilencven perc. Akár egy kifejezetten izgalmas ütközet is kibontakozhat a nyugat-nógrádi derbin. A házigadák igen csak izgalmas fellépéseken vannak túl, előbb a bajnokságban háromgólos hátrányból felállva tudtak majdnem győzni, aztán szerdán a kupában úgy hozták a kötelezőt Nagylócon, hogy nem sokkal a lefújás előtt két találattal vezetett a két osztállyal lejjebb szereplő ellenfél. A szendehelyiek eddigi tavaszi szereplését nem érheti kritika, sajnálatukra az előző körben nem tudtak kiállni sérülések és betegségek miatt, és ugyan szerettek volna halasztani, zárt kapukat döngettek, így az utolsó pillanatokban kénytelenek voltak lemondani azt a mérkőzést. Most újult erővel készülődhet Kovács Imre csapata, tartanivaló pedig nincs mitől, kellő odafigyeléssel bármi kisülhet a csörtéből. A berkenyeiek mellett szól az ismerősebb környezet, ez az adalék egyáltalán nem elhanyagolható, ezzel együtt, úgy érezzük, abszolút nyíltnak ígérkező menet keretein belül birkózhatnak egy jót az érintettek, ahol kis dolgok dönthetnek.

Bánk-Dalnoki Akadémia II-DJ-Mobitel-Érsekvadkert SE

Diósjenő, műfüves pálya.

Alsóházi összecsapás keretein belül ugorhatnak egymásnak a gárdák, semleges játéktéren, Diósjenőn kerül sor a bajnokira. A házigazdák remek periódusban állomásozva veselkedhetnek neki soros erőpróbájuknak, az előző négy mérkőzéséből hármat is kapott gól nélkül tudott behúzni Szász Jenő együttese. Úgy tűnik, meglelte a fonalat a második számú alakulat, aminek a mostani vetélytárs is megihatja a levét. A ‘vadkertiek nagyon súlyos mélyütést szedtek be az előző fordulóban, nem kevesebb, mint tizenöt találatot szedtek be, lenne tehát honnét felállniuk. Nagy talány, egy ilyen nem szokványos zakó után vajon mikor lesz képes kiegyenesedni Nyikos József garnitúrája. Egy sanda gyanúnk szerint nem most, mert ezúttal inkább a mostanában jóval masszívabbnak tűnő, evés közben jön meg az étvágy alapon megint győzelemre készülő ellenlábasuknak állhat a zászló. Lassan, de biztosan távolodik az utolsó helytől a pályaválasztó armada, egy újabb siker még inkább megnyugtathatná a fiatalos csapatot. Főnixmadárszerű feltámadásra volna szükség a másik oldal részéről ahhoz, hogy fel tudják tartóztatni közvetlen riválisukat.

Szabadnap: Bátonyterenyei TC.