2024.10.12.

Létszámhiányos csatát nyert meg a Mihálygerge

Tíz emberrel gyűrték le a kilenc fővel kiálló Nagylócot a vendégek.

Szombaton Mihálygergén járt a Nagylóc a vármegyei második vonal tizenharmadik körében. Nem mindennapi mérkőzésen voltak érdekeltek a felek, mivel a házigazdák kilenc, a látogatók pedig tíz emberrel képviseltették magukat. Oláh Árán duplájával hamar kétgólos előnyre tettek szert az ellenfelüket alaposan meglepő hazaiak, hamarosan azonban szépítettek, majd még a szünet előtt egalizáltak az edzőjüket is nélkülözni kényszerülő vendégek. A második felvonásban folytatódott a kiegyenlített csörte, mígnem a hajrához érve még kétszer keserítették a meccs utolsó szakaszára egy sérülés miatt nyolc főre olvadó vetélytársukat a végül négy kettőre győzni tudó mihálygergeiek.

Vármegyei II. osztály, 13. forduló:

Nagylóc SE-Mihálygerge SE 2-4 (2-2)

Vezette: Kiss D. (Menczel J.)

Nagylóc SE: Oláh M. – Oláh Richárd, Oláh B., Varga B., Jurecska – Csík Cs., Csík D., Oláh Roland – Oláh Á. Megbízott játékos-edző: Oláh Roland.

Mihálygerge SE: Bíró – Zombori, Dienes, Zsély L., Kiss K. – Ruzsinszki, Budveszel, Lantos, Pusztai – Spala. Megbízott játékos-edző: Budveszel László.

Sárga lap: Budveszel

Gól: Oláh Á. (15., 19.), ill. Budveszel (25.), Spala (41., 90.), Ruzsinszki (84.)

Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat

Oláh Roland: – Létszámban kevesen voltunk. Rossz időjárás és szétázott pálya fogadott. Sikerült kettő nullra vezettünk, aztán egyenlíteni tudott az ellenfél. Ezt követően tovább fogyatkoztunk, az egyik játékosunk megsérült. A csapat nem jelenlévő tagjai gondolkodjanak el, mit szeretnének, mert egy hazai meccsre nem bírtak eljönni!

Budveszel László: – Sajnálatos módon, az utolsó fordulóra igen csak megcsappant az amúgy bő keretünk, így csak tíz emberrel tudtunk elutazni Nagylócra. Minden elismerésem a srácoknak, akik ott voltak és a rossz idő ellenére is vállalták a játékot. Egy igen érdekes „vízilabdameccsen”, ilyen tartalékosan is győzelmet tudtunk aratni a kilenc emberrel is jól küzdő, fiatal hazai csapat ellen, akiknek ezúton is gratulálok és további sok sikert kívánok!

A bajnokság aktuális állása: