2024.10.12.

Remek diadalt aratott a Mihálygerge

Nem várt vereséget szenvedett a Karancsalja.

Múlt szombaton a Mihálygergét fogadta a Karancsalja a vármegyei második vonal huszonegyedik fordulójában. Bár egyértelmű esélyesként tekinthettünk a házigazdákra, minden szempontból felvették a kesztyűt a látogatók, akik elrontott helyzetek után, előnybe is kerültek az első etap derekán. Hamarosan jött az egyenlítés, de még a pihenőt megelőzően ismét visszavették a vezetést a vendégek. A második felvonás elején előbb egalizáltak, aztán lépésfórhoz is jutottak a hazaiak, majd egy nem mindennapi hajrával rukkoltak elő a ‘gergeiek. Az utolsó negyedórában két újabb góllal rukkolt elő a remek befejezést bemutató, így végül négy háromra diadalmaskodó alakulat. Szép, egyben nem várt skalpot tett zsebre Langa Attila brigádja.

Megyei II. osztály, 21. forduló:

Karancsaljai MSE-Mihálygerge SE 3-4 (1-2)

Vezette: Varga F. (Győri M. Sz.)

Karancsaljai MSE: Ivanics – Bettes, Farkas, Szőke (Csicsman, 67.) – Bolyós – Oláh F., Kobolák, Ispán, ifj. Puporka K. – Lehoczki (Bába, 46.), Puporka R. Vezetőedző: Smelkó Károly.

Mihálygerge SE: Bíró – Molnár, Budveszel (Puszta, 80.), Csonka, Nyerges – Futó, Ruzsinszki, Langa (Simon, 65.), Oláh T. – Spala, Bangó. Játékos-edző: Langa Attila.

Sárga lap: Ruzsinszki

Gól: Puporka R. (36.), Oláh F. (49.), ifj. Puporka K. (56.), ill. Bangó (26., 43.), Spala (77.), Ruzsinszki (88.)

Jók: Bettes, ill. az egész csapat, kivéve Langa

Smelkó Károly: – Az első félidőben meglepett minket a ‘Gerge, sok helyzetet dolgoztak ki, és mellette lőttek meg két gólt is. Szünet után feljöttünk és megfordítottuk a meccset. Mi is domináltunk, ekkor ismét egyenlítettek, és a végén egy kontrából lezárták a mérkőzést. Gratulálok a vendégeknek a győzelemhez, mi pedig majd ‘Mindszenten próbálunk javítani!

Langa Attila: – Nagyon büszke vagyok azokra a játékosaimra, akik megharcoltak ezért a győzelemért. Sajnos magunknak nehezítettük meg, hiszen ha ezen a mérkőzésen, ha öt-hat gól van közte, szerintem még az is reális lett volna, de ugye ilyen a futball. Az önkritikám mondatja velem, hogy majdnem rajtam ment el a mérkőzés, hiszen csak én öt ziccert hibáztam, még ha a játékból ki is vettem a részemet. Ezért vagyunk csapat, és ma igazán úgy is voltunk fent a pályán, végig egymást biztatva és kisegítve. A játékvezetésről nem regélnék, de az biztos, hogy egy sípmesternek nem lenne szabad olyan arrogánsan odaszólni egy reklamáló játékosnak, valamint lépéseket tenni felé, mint a fiatal porondmester tette. Aztán csodálkoznak, ha el vannak lökve, ha az arcába másznak egy játékosnak, majd nem merik felmutatni a piros lapot, szítva ezzel a tüzet, egy harcos, de sportszerű mérkőzésen. Ilyen céllal javasolnék neki mellékállást egy kovácsműhelyben, vagy legyen határozott a futballpályán, ne csak a visszaszólogatásban, hanem adja meg a jogos büntetőket, és ha valaki meglöki vagy épp úgy beszél vele, mint a kutyával, azt állítsa ki. Gratulálok a játékosaimnak, továbbá a Karancsaljának további sok sikert kívánok!

A bajnokság aktuális állása: