2024.10.14.

Az év fordításával nyert a BSE

Hiába vezetett már három góllal a Vizslás, végül a balassagyarmati fiatalok örülhettek.

Szombaton a BSE-t fogadta a Vizslás a vármegyei másodosztály második körében. Nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe a házigazdák, akik öt perc alatt előnybe is kerültek, majd a nyitónegyedórát újabb góllal zárták. Az első félidőben semmi nem jött össze a vendégeknek, akik éppen a szünet előtt újra kapituláltak. Ekkor úgy tűnt, minden eldőlt… A balassagyarmati fiatalok azonban másképp gondolták, nem adták fel, aminek az lett az eredménye, hogy a hatvanadik percben már egál volt az ütközet. Gyakorlatilag új mérkőzés kezdődött, amit a látogatók tudtak eldönteni a maguk javára. A hajrában a dupláig jutó Géczy ismét beköszönt, kialakítva az együttese négy hármad diadalát jelentő végeredményt. Vélhetően az év feltámadását produkálta Mátyás Zsolt legénysége.

Vármegyei II. osztály, 2. forduló:

Vizslási SE-Balassagyarmati VSE 3-4 (3-0)

Vezette: Mércse L. (Menczel J., Szűcs M. L.)

Vizslási SE: Gajdár – Oláh F., Czutor, Miklós M., Oláh Z. (Nánási, 46.) – Babka (Bata Gergő, 63.), Tóth M. – Stark (Kisbali, 70.), Bata Gábor, Bozó – Kovács E. Vezetőedző: Bujtár Tamás.

Balassagyarmati VSE: Juhász (Brunda, 46.) – Filip, Berki J., Molnár, Bukta (Boda, 90.) – Sallói, Mátyás T., Gerliczki (Varga Cs., 46.), Csillik (Seidel, 70.) – Jele, Géczy. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.

Sárga lap: Czutor, Bozó, Stark, Bata Gergő, ill. Sallói

Gól: Bata Gábor (5., 45.), Kovács E. (15.), ill. Varga Cs. (50.), Berki J. (58.), Géczy (60., 86.)

Jók: Bata Gábor, Miklós M., Czutor, ill. az egész csapat

Bujtár Tamás: – Nehéz ilyen mérkőzés után mit mondani… Az első félidőben jól játszottunk, háromgólos előnnyel mentünk szünetre. Ami viszont utána történt, az értékelhetetlen. Elhittük, hogy megnyertük a meccset, de ez helyett óriási pofont kaptunk. Gratulálok Mátyás Zsoltinak és csapatának a győzelemhez!

Mátyás Zsolt: – Ezen a szinten, egy színvonalas mérkőzést játszottak a csapatok. Mindezt rendkívül sportszerű kereteken belül tették. A nagy meleg ellenére iramában is odatette magát mindkét együttes. Mondhatnám, hogy két ellentétes félidő volt, de egyik csapat sem játszott rosszul az általa elvesztett játékrészben sem. Csupán annyi, hogy az elsőben a Vizslás berúgta a lehetőségeit, még mi nem, aztán a másodikban ez fordítva volt. Így a jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetően tudtunk megnyerni, egy nagyon értékes meccset. Gratulálok mindkét gárdának!