2024.06.23.

Komoly skalpot gyűjtött a Szécsény

Hiába az emberelőny, meglepő vereséget szenvedett a Mohora.

Szombaton Szécsényben volt jelenése a Mohorának a vármegyei élvonal ötödik fordulójában. Rögtön a meccs legelején kirajzolódott, hogy masszív védekezésre berendezkedve próbálják megnehezíteni a kezdés előtt egyértelmű esélyesnek számító látogatók dolgát a csupa szív játékkal előrukkoló házigazdák. Az első félidő lepergett úgy, hogy nem találtak rést ellenfelük pajzsán a vendégek, akik a második felvonás elején büntetőt is rontottak, Csampa eszén nem tudtak túljárni.

A meccs hátralévő részére ráadásul egy piros lap miatt megfogyatkoztak a szécsényiek, ez viszont nem szegte kedvüket, sőt még nagyobb alázattal tették a dolgukat. Próbálkoztak a mohoraiak, mindhiába. Az utolsó negyedórához érve érkezett az igazi fekete leves, Gombár távoli próbálkozása kötött ki a kapuban. Volt még hátra némi idő, de hősies futballal továbbra is lehúzták a rolót a vendéglátók, akik így komoly bravúrt elérve, egy nullra diadalmaskodtak. Megilleti a dicséret a győztes hadvezért, Tőzsér Zsoltot, illetve elszánt játékosait, ez tényleg férfimunka volt a javából!

Vármegyei I. osztály, 5. forduló:

Szécsény VSE-Unicum FC Mohora 1-0 (0-0)

Szécsény, 100 néző. Vezette: Ordasi I. P. (Pál A., Trubin B.)

Szécsény VSE: Csampa – Komár, Szokács, Rácz R., Gombár – Kántor, Molnár – Matyóka (Lőrik, 76.), Oláh Á., Bene – Alapi (Bettes, 94.). Vezetőedző: Tőzsér Zsolt.

Unicum FC Mohora: Deme – Telek (Rados, 62.), Kotasz, Káposzta, Lavkó – Pistyúr D., Bartal (Klinger, 66.), Rácz D., Pistyúr Zs. – Széles G. (Strihó, 70.), Szita. Vezetőedző: Baranyi Tibor.

Sárga lap: Bene, Alapi, Molnár, Kántor, Tőzsér, ill. Pistyúr Zs.

Piros lap: Rácz R. (53., Szécsény VSE)

Gól: Gombár (76.)

Jók: az egész csapat, ill. Kotasz

Tőzsér Zsolt: – Tíz emberrel, kis játék… Óriási akarattal, három pont!

Baranyi Tibor: – Először is, nagyon gratulálok a szécsényi csapatnak! Tíz emberrel sikerült kiharcolniuk, szó szerint kiharcolniuk a győzelmet. Azt mondom, a második félidő alapján ezt meg is érdemelték. Megemlítenék egy olyan dolgot, amivel én nem nagyon szoktam foglalkozni, sőt egyáltalán nem, viszont most vesztes meccs után mondom. A játékvezető tevékenysége ritka korrekt módon zajlott! Tanulni lehetne ettől a hármastól, példát mutattak ma, hogy kell egy mérkőzést levezetni! Sajnos a mohorai csapat a mai napon picit lélektelenül, hitehagyottan futballozott. Nem volt meg az átütőerő, a végén nem sikerültek a passzok. Sajnos még tizenegyesből sem tudtunk betalálni. Ez mutatja, hogy együttesünk milyen lelkiállapotban van, de nem törünk meg! Megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat! Megpróbálunk jövő héten a megye egyik legjobb csapatnál, a ‘Lapujtőnél javítani! 

A bajnokság aktuális állása: