2024.07.25.

Újra hátrányból állt talpra a Bánk-Dalnoki Akadémia

Emelt fővel maradt alul a Berkenye.

Szombaton Berkenyén tette tiszteletét a Bánk-Dalnoki Akadémia a vármegyei élvonal ötödik körében. Az elmúlt hetekhez képest, mintha kicserélték volna az apait-anyait beleadó házigazdákat, akik az első negyedóra után Greff jóvoltából vezetést is szereztek. Ezután jó darabig nem találtak fogást nagy lelkesedéssel focizó ellenfelükön az esélyesként ringbe szálló vendégek, akik sokáig csak helyzetekig jutottak. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább érződött a favorit nyomása. A második felvonás derekán jött is az egyenlítés, majd a hajrához érve már fordult a kocka, kisvártatva pedig a kvalitásait ismét megmutató, ezúttal triplázó Kiss Károly kialakította a látogatók három egyes sikerét jelentő végeredményt. Ezúttal emelt fővel szenvedtek vereséget a hazaiak, erre a teljesítményre alapozhatnak a jövőben.

Vármegyei I. osztály, 5. forduló:

Berkenye SE-Bánk-Dalnoki Akadémia 1-3 (1-0)

Berkenye, 50 néző. Vezette: Barta N. I. (Gargya B. G., Paczér B.)

Berkenye SE: Maruszki – Sipos, Sági (Keresztes, 14.), Mravik, Rusvay – Selmeci (Schlenk, 87.), Rusvay (Somogyi, 89.), Rottek – Less, Fábri, Greff (Genzelman, 84.). Játékos-edző: Rusvay Gergely.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Kiss O. – Szentpéteri (Medveczki, 46.), Frey, Hajdu, Sándor M. (Haffner, 46.) – Kozma, Török – Fogarasi (Haronisz, 46.), Kócsa, Járvás (Szabó B., 46.) – Kiss K. (Deák, 85.). Vezetőedző: Tábori Ákos.

Sárga lap: Rottek

Gól: Greff (17.), ill. Kiss K. (66., 79., 83.)

Jók: Mravik, Less, Greff, ill. Kiss K., Kozma

Rusvay Gergely: – Kicsit igazságtalan velünk a foci, mert ma nem érdemeltünk vereséget. Hetvenkét percig vezettünk, csúszott-mászott a csapat, de kaptunk egy érdekes gólt. Egy egynél mégis volt egy meccslabdánk, ami kimaradt. Nagy a hiányérzetem, mert ha bele tudok nyúlni a meccsbe és tudok frissíteni, talán más lett volna a vége, de ma is volt hiányzó bőven és a végén felőröltek. Gratulálok a csapatomnak és a Bánknak is! A mérkőzés után közös vacsora volt, ezzel is erősítve a két egyesület közti jó viszonyt!

Tábori Ákos: – Csalódott vagyok ismét. Harmadik alkalommal követjük el azt a hibát, hogy előnyt adunk ellenfelünknek és hátrányból kell felállunk. Gratulálok a csapatnak, hisz ismét sikerült győztesen elhagyni a pályát, de ezen sürgősen változtatnunk kell! Cserék után javult a játékunk, és csak az volt kérdés, mikor találunk be, de nem szabad elmenni amellett, hogy a hazai csapat hősiesen helytállt és nagyon megnehezítette a dolgunkat. A meccs végig sportszerűen zajlott, ezt mutatja, hogy a kiélezett meccs után közösen ettek-ittak és baráti hangulatban váltak el a csapatok, azt gondolom, több ilyen hangulatú mérkőzésre lenne szükség! További sok sikert a Berkenyének!

A bajnokság aktuális állása: