2024.10.08.

Pontot csent Mohoráról a Szendehely

Sokáig vezettek a vendégek, a hajrához érve azonban egyenlítettek a házigazdák.

Szombaton a Szendehelyt fogadta a Mohora a vármegyei élvonal második körében. Jól kezdtek a házigazdák, korán büntetőt rúghattak, Darázs azonban ügyes vetődéssel hárított. Ezután is maradtak lendületben a hazaiak, de sehogy sem tudtak betalálni, hiába adódtak ziccereik. A szünethez közeledve érkezett a feketeleves, Magos révén előnybe kerültek a látogatók, akik így jobb helyzetből várhatták a folytatást. A térfélcserét követően akadtak lehetőségeik a vendégeknek is, amikkel nem éltek, így nem tudták eldönteni a meccset. Aztán a hajrához érve nagy nehezen jött az egyenlítés, Káposztának hála. Az utolsó percekben már egyik gárda sem tudta eldönteni a csörtét, így egy egyes döntetlennel fejeződött be a küzdelem.

Vármegyei I. osztály, 2. forduló:

Unicum FC Mohora-Szendehely FC 1-1 (0-1)

Mohora, 130 néző. Vezette: Nagy P. (Szigetvári Zs., Várallyai M. L.)

Unicum FC Mohora: Földi – Pécsi, Kotasz, Széles B., Lavkó – Pistyúr D., Bartal (Rados, 69.), Káposzta, Pistyúr Zs. – Klinger (Strihó, 39.), Szita. Vezetőedző: Baranyi Tibor.

Szendehely FC: Darázs – Bera (Mester, 46.), Németh Á., Németh D., Pápai – Dancsó (Balogh, 46.), Maczkó (Szép, 76.), Matolcsi (Deményi, 94.), Kaszás (Szegvári, 46.) – Magos, Németh Á. V. Vezetőedző: Kovács Imre.

Sárga lap: Káposzta, Széles B., Pistyúr Zs., Kotasz, ill. Bera, Matolcsi, Szegvári, Dancsó, Németh Á., Szép, Barcza, Pápai

Gól: Káposzta (78.), ill. Magos (37.)

Jók: az egész csapat, ill. Darázs, Matolcsi, Magos, Mester

Baranyi Tibor: – Az első félidő harmadik percében jogos tizenegyest nem sikerült értékesítenünk. Domináltunk, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki az első félidőben, de nem sikerült a kapuba találnunk. Ellenben, egy ellentámadásból az ellenfél egyetlen félidei kapura tartó lövéséből gólt szerzett. Így a félidő után egygólos hátrányban mentünk az öltözőbe. Kijöttünk a második félidőre, próbáltunk szűkös keretünkkel változtatni, cserélni, frissíteni. Helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, felborult a pálya, annyi lehetőséget puskáztunk el. Végül is Káposzta parádés megmozdulásával sikerült egyenlítenünk. Még ezt követően is megvoltak a gólszerzési lehetőségeink. Úgy érzem, igaz, hogy hátrányból álltunk fel, kettő pontot elhullajtottunk. Viszont akkor is nagyon büszke vagyok a csapatomra! További sok sikert kívánok a vendégeknek!

Kovács Imre: – Az első játékrészben a hazaiak, míg a másodikban mi alakítottunk és hagytunk ki több lehetőséget, így igazságosnak mondható végeredmény született. A szünetre ugyan mi vonulhattunk előnnyel, majd megvoltak a lehetőségeink, hogy végleg lezárjuk a meccset, de egy pontrúgást követően lankadt a figyelmünk és egalizáltak a hazaiak. Idegenben jó az iksz, főleg a tavalyi ezüstérmes otthonából!

A bajnokság aktuális állása: